A „királycsinálás” nem új keletű
a történelemben, a közbeszerzés alkalmi kényszere ennek kétélű
fegyvereként szolgál, hiszen ezt a közjó érdekében találták ki, de rossz kezekben mégis
felhasználható a közjó ellenében is.
A közbeszerzésben alkalmazott technikák finomsága, szektorspecifikussága függ a rendelkezésre
álló időtől, a politikai nyomás mértékétől és a megszerezhető forrás mértékétől. A civil szektor
pályázatain eddig is kitermelődtek hercegek, grófok, de a királyság kialakulása, a civilküldetéssel
eddig összeegyeztethetetlen volt.
Az alábbi esettanulmány a helyi politika megrendelésére történő intézményi szintű bratyizás, az
egyébként is hátrányokkal élők lenézésének és az „mészároslőrincek” agresszív terjedésének
elrettentő tanulmánya lehet.
Koronázzunk hát Miskolcon! Mit kell tenni mindehhez ott, ahonnan negyed évszázad alatt, az
értékek megbecsülése során elment a város lakosságának egynegyede?
„Visszaállítjuk a munka értékét!” Ahogy a jól ismert választási lózung hangoztatja. Ebben az
arculatát kereső, tőkeszegény régióban sajnos a munka értékénél mindig fontosabb volt az aktuális
politikai elitnek való megfelelés, mely egyébként kurzustól szinte függetlenül, évrőlévre ugyanazt
a szűk kiszolgálói kört tartja a közpénzes ládánk mellett. Ne csodálkozzunk, tudjuk, fajsúlyukból,
természetükből adódóan bizonyos végtermékek mindig a víz felszínén úsznak. És mert
megtanulták, hogy mi a „jószolgálat” lényege, az egykori népfront mintájára civilként stabilan
szerepet kapnak, ha részt vesznek a társadalmi problémák látszat kezelésében és a helyi civil élet
tönkretételében. („Két láb rossz, négy láb jóó..röf, röf”, ahogy az Állatfarm orwelli vezetői
skandálják.)
A nonprofitoknál azért érdekes ez a jelenség, mert a civilek általában kis létszámú, tőkehiányos
szervezetek, az eddig megismert primer „mészároslőrincekre” nem ez volt jellemző. A civilek
bevonásával elköltött források az egyéb állami pályázati forrásokhoz képest azonban olyan apró
pénzekről szólnak, melyért a nagyoknak lehajolni sem érdemes. Az, hogy a „mészároslőrincek” a
politika által kitermelt, mindenkit elpusztító helyi kiskirályok megjelennek a szegény oldalon is
(secundermészároslőrincek), az a vezető politikusok paranoiája miatt szinte törvényszerű. A „jó
demokrácia” alapja ugyanis a centralizmus és a protekcionizmus, „egy kézben tartom, majd
leosztom annak az egynek, akit érdekből, a demokrácia kedvéért életben hagyok”!
Lássuk, hogyan készül a miskolci „mészároslőrinc” a jól ismert országos recept szerint! És ha már
itt vagyunk, ismerjük meg a helyi fűszereket is!
Kezdjük a szakácskönyvnél: a helyi politika kijelöli a főfogást, jelen esetben a közbeszerzés
leendő nyertesét. Az elkészítés helyszíne a helyi Kormányhivatal illetékes csápja, mely a politikai
elvárásnak megfelelően statisztál a folyamatban. Ennek eredményeként persze majd eheti, amit
főzött magának, hiszen neki kell a ráültetett nyertessel eredményt produkálni. Szóval a feje
rendesen satuba van szorítva, fájhat is. Kell még egy minden hájjal megkent mesterséf, a
közbeszerzési tanácsadó, mely ügyel a törvényesség látszatára és ha kell, hozza a megrendelőt
(Kormányhivatal) kiszolgáló trükkjeit. Hiszen ő arról híres, hogy bármiből tud „ehetőt készíteni”,
és bármilyen ínyencségről be tudja bizonyítani, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan. (Kicsit
varázsló is!) Valamint kell egy nagyravágyó, politikailag színjátszó „civil” szereplő, egy miskolci
alapítvány, mely, ahogy a jó kerékpárversenyző, „lefele tapos, oldalra könyököl, felfele nyal!”
mezőnytől függetlenül.
Most ezzel és ehhez hasonlóan lejátszott közbeszerzési folyamatokkal végre rajta keresztül tudják
majd futtatni a magyar és uniós polgárok, helyben eldöntött, munkaerőpiac hátrányos szereplőinek
fejlesztésére szánt szolgáltatás vásárlási forrásait is.
A helyi civilek és a vele korábban dolgozók szerint a kiválasztott szervezet önmarketingje
példaértékű, szerkezete a lufiéhoz hasonlatos, de sokat tanultak az újkori kormányaink
propagandájából, hiszen a tartalom hiányát leheletnyi falára festett statisztikák igyekeznek pótolni,
de baj nincs, hiszen ürességük ellenére egyre felfelé szállnak.
Országosan jellemző egyébként, hogy a civil szervezeteket évek óta kivérezteti a jelenlegi politikai
kurzus. A csak ígéretként létező pályázatok és már a korábban is jobbára szimpátia szerint elosztott
támogatások eredményeképpen –referencia és tartalékok hiányában alkalmatlanokká válnak a
szolgáltatási referenciák és a tudatosan megkövetelt több milliós pályázati önrészek biztosítására.
Még kb. egy év és már tényleg lehet törvényesen is, kockázat és trükkök nélkül közbeszereztetni,
hiszen mindenhol a kitenyésztett pályázó lesz az egyedüli pályázni tudó. Miskolci munkára sem
fog pályázni rövidesen senki, hiszen ott egy szervezet marad csak talpon, megtalálták a helyi civil
„mészároslőrincet”! A bozgorok így végre elkerülika várost, már tudják, megismerték, hogy
mennek ott a dolgok.
Nézzük a száraz tényeket:
A nevezett közbeszerzési pályázatra, melynek összértéke 200 millió forint, 7 pályázat érkezett,
még 2015 év végén. A tender szerint a szolgáltatásokat, melyek célja a 25 év alatti fiatalok
munkaerőpiacra való juttatása 2016 januárjától a megye 5 térségében kell nyújtani. A
közbeszerzés eredményeként mind az 5 térségben azok a pályázók nyerik a szolgáltatás
biztosítását, akiknek térségenként érvényes ajánlata és a legalacsonyabb ajánlati ára van. A törvény
szellemében ez így is helyes.
De mit tehet a lebonyolító, ha a protezsált ajánlatadó csak a 36. a sorban, hogy fognak így a
politika megrendelésének eleget tenni? A terv ördögi, de miért is alkalmaznak közbeszerzési
tanácsadót, ha nem azért, hogy ezt megoldja! Igen, a többi, útban lévő szereplőtől majd a
„bértanácsadó” segítségével szépen megszabadulnak. Az általa feltett, megfelelően meg nem
válaszolható kérdésekkel magyarázatokat kérnek a felesleges, „útban lévő” pályázóktól és majd jól
nem fogadják el válaszukat. A jó választ lehet ő sem tudná, lehet, hogy nincs is, de őt csak a
trükkök ismerete miatt alkalmazták, mert egy jó kérdező aranyat ér, kézrőlkézre érdemes őt adni.
Jó válasz hiányában sorra kizárják az érvényes, tisztességes pályázókat, vagy tartalmi, vagy formai
okokra hivatkozva. Van sapka, vagy nincs sapka, nekik már mindegy!
A „nagy trükk” lényege: akitől kérdezünk, az ezáltal vesztésre van ítélve, ha válaszol, ha nem,
bukik mind!Akitől nem kérdezünk, az a nyertes! 7ből 6ot szépen kizárnak, elutasítanak, marad az
előre kiválasztott szervezet, aki egyéb érvényes pályázat hiányában „kénytelen” nyerni. Így
minden általa pályázott helyen, 5ből 4 kistérségben nyertesként is nevezik meg. Az 5. kistérségre
nem pályázott, ott nem is hírdetnek győztest. Ennél nagyobb arcátlanságot ritkán lát a
nagyérdemű! (Legfeljebb azok, akik felnőttként átélték a 40es, 50es éveket, így marad az
„Újszülöttnek minden vicc új!” esete.)
„Csókos nyertesünknek” így nem kell semmit tennie, nehogy esetleg hibát kövessen el, csak várnia
kell, míg lezajlik a 6 hónaposra nyúlt folyamat. A fiatalok, akik segítéséről szól a projekt, meg
csak egyre nőneknőnek, aztán dühös felnőtt szavazóként visszajönnek, és persze büntetnek. Mert
nem tudják hova tűnt az a sok érdekükben elköltött milliárd!
Hát így készítik Miskolcon a civil „mészároslőrincet”, használnak mindehhez szabadon
törvényeket, közpénzt, hivatalokat, mert a „céljuk szentesíti az eszközt”! Akinek ez „ízlik”, annak
bizonnyal már korábban megterítettek a helyi urak asztalánál! Nekünk speciel az utcáról benézve
is forog a gyomrunk.”
egyolvasó
