Miskolc. Utazik az ingyen ebéd a moslékba

Gúr Péter Attila, a Miskolci

Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény általános igazgatóhelyettese megerősítette: sajnos, jóval több szülő írta alá az igénylést, mint ahányan valóban éltek a lehetőséggel.

– Az első héten 986 adagot rendeltünk meg, a tapasztalatok alapján azonban a második héttől már csak 700-at. A munkatársaim egyenként járták végig a jogosultság kritériumainak megfelelő családokat, ismertették a feltételeket, így azt gondolom, hogy akik mégsem mentek az ebédért, nem kellő körültekintéssel ítélték meg a lehetőséget. A múlt hetünk azzal telt, hogy azokat is megkérdeztük az okokról, akik miatt a fel nem használt adagok a moslékba kerültek. Többen azzal indokolták, hogy gyalog messze van az elosztóhely, az utazási költséget pedig nem tudják kifizetni. (Az iskolás gyerekeknek sem váltották ki többen a tanítási szünetben a bérletüket.) Vannak gyerekek, akik időközben elköltöztek, vagy akiket nevelésbe vettek, s akadt olyan is, aki azt nyilatkozta, az első héten nem volt miből megvenni az ételhordót, mert még nem kapták meg a családi pótlékot – sorolta Gúr Péter Attila. boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű