Több politikus felszólította az izraeli hadsereget, hogy vonja vissza új főrabbijának kinevezését. A vitákat kavaró döntés Éjál Krim rabbi nőkről és melegekről tett korábbi kijelentései miatt okozott botrányt.
Heves viták törtek ki az izraeli sajtóban a hadsereg által kinevezett katonai főrabbi személye körül a nőkkel és a vallás parancsaival kapcsolatban korábban hangoztatott, megbotránkozást keltő nézetei miatt – írta szerdán a Jediót Ahronót című újság honlapja.
Nő ne lehessen főnök, van legális nemi erőszak, mondja a rabbi
Éjál Krim rabbit hétfőn nevezték ki a hadsereg katonai főrabbijának. Rafi Perecet váltja a tisztségben, ha a védelmi miniszter is jóváhagyja a döntést. A rabbiról megjelent sajtóértesülések nyomán viszont több politikus is a kinevezés visszavonására szólította fel a tisztikart.
Éjál Krim szerint a vallás parancsait a hadsereg parancsai fölé kell helyezni, és úgy véli, tilos a férfiak nők alá történő beosztása katonai szolgálatuk során, mert „ez arra készteti őket, hogy tekintetüket a nőkre összpontosítsák a nap nagy részében”. Az ezredesi rangban lévő rabbi azt is mondta, hogy háborús időkben megengedett a nem zsidó nők megerőszakolása.
