Tokaj: a Star Wars mellett felhangzanak az E.T. – a földönkívüli, az Indiana Jones, a Jurassic Park ismert melódiái

88

A 25. Zempléni Fesztivál

Jubileumi Extra keretében, június 25-én – az áprilisi budapesti

bemutató után elsőként – Tokajba érkezik a John Williams Filmharmonikusok koncert, a

Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában, amely felejthetetlen élményt kínál minden filmzene

és Star Wars rajongónak. A műfaji sokszínűségéről ismert szimfonikus zenekart és a közel

kétszáz tagú kórust Hollerung Gábor zeneigazgató vezényli, a produkciót filmrészletek, hazai

táncegyüttesek és légtornászok látványos koreográfiája kíséri.

A Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ) 2007-ben rendezte első filmzene koncertjét, mellyel

egy új műfajt teremtett Magyarországon. A John Williams Filmharmonikusok koncert

rendkívüli élményt és szórákozást ígér a közönség számára, ahol a Star Wars filmzenék

kapják a főszerepet. Sosem hallott teljességben mutatják be a jól ismert és az eddig itthon

nem játszott számokat is. A Csillagok háborúja filmzenéit idén negyedszerre jelölte díjra a

Filmakadémia, bár eddig csak egy szobrot kapott 1978-ban. Williams pályája során több mint

száz film zenéjét írta, munkásságát számos díjjal elismerték, öt Oscar-, húsz Grammy-, négy

Golden Globe- és négy Emmy-díjat nyert. Az amerikai zeneszerző negyven éve dolgozik

együtt Steven Spielberg rendezővel, így a koncerten a közös munkásságukat fémjelző filmek

közül is felcsendülnek az ismert dallamok.

A koncerten a Star Wars mellett felhangzanak az E.T. – a földönkívüli, az Indiana Jones, a

Jurassic Park ismert és a közönség körében kedvelt filmzenéi, és egy-egy szám a Harry

Potter és a Reszkessetek betörők filmekből is. A BDZ most először mutatja be a Kapj el, ha

tudsz, a Hook, a Visszatérés Sohaországba és az Egy gésa emlékiratai című filmek zenéit.

A Budafoki Dohnányi Zenekar a hazai zenei élet meghatározó szereplője, minden évben

számos, több művészeti ágat ötvöző produkciót is színpadra állít. 2011-ben közreműködött a

Sting Symphonicity turné budapesti és grazi állomásán. Ugyanettől az évtől a Havasi

Symphonic projekt társrendezője, amellyel 2015-ben a New York-i Carnegie Hallban is

bemutatkozott.

Hollerung Gábor 1993 óta a Budafoki Dohnányi Zenekar karnagya és művészeti vezetője. A

Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, Liszt-díjjal és Érdemes Művész címmel is

elismert népszerű karmester számos európai zenekar mellett vendégszerepelt amerikai és

ázsiai zenekaroknál is.

Jegyek: www.broadway.hu, www.fesztivalkatlan.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű