„Kedves Barátaim!
Az MSZP gyakorlatilag az ötödik választását bukta el sorban. Mi jelenleg egy következmények nélküli párt vagyunk. Soha, semmikor nem elemeztük a bukás okait, és soha semmikor nem vontuk felelősségre vezetőinket. Jelenleg ebben a ciklusban egymás után két választást buktunk el, és ha így folytatjuk az önkormányzati választásokon sem lesz sok esélyünk.
Jelenlegi struktúránk elavult, kiüresedett, mindennek lehet nevezni, csak nem modern, amit tetéz az, hogy vezetőink elszakadtak a való élettől, megélhetési, lista-centrikus politikusokká váltak, sőt most már beszélhetünk megélhetési családokról is. Erre nagyon jó példa Gúr Nándor fiának az EP lista harmadik helyére történő beerőszakolása. Ha még a harmadik helyen sem jut ki a gyerek Brüsszelbe, akkor is intézünk neki zsíros állást hatalmunkkal visszaélve a lista első helyén bejutott politikusunk mellé.
Vezetőink személyi kérdésekben nem tudnak önmérsékletet tanúsítani, ezért a tagság feladata az, hogy elérje, hogy az elhasználódott, hiteltelen vezetők visszalépjenek. Azt a vezetőt, aki ezt nem érti meg, azt a demokrácia eszközeivel meg kell buktatni, mert a kontra produktivitás nem segíti az MSZP megújulását. Az az ember, aki benne volt a Párt Országos Választási Bizottságában a koalíciós szerződéseket előkészítette nem hagyhatjuk a helyén, mert eggyel nagyobb számú inget adtunk rá és nem tudott felnőni a feladathoz, nem tudta a baloldali Közösségünket győzelemre vezetni.
Véget kell vetni annak az elvnek is, hogy a tehetségtelenség utat tör magának, és csak a lojalitás, a vezetőhöz való egészségtelen szervilizmus eredményezi az előrejutást.
Célként tűztem ki a szervezeti struktúra megújításának programját a Megye, mint szervezeti egység kiürítését, a feladatok, az erők és az eszközök csoportosítását a választó kerületekhez. A megyében elég egyetlen funkciót fenntartani, amely lehet az egyik választókerülethez is telepíteni, úgynevezett választó kerületi koordinátor címen. Az alapszabály módosításának előkészítését és elfogadtatását egy új korszerű, szervezetileg modern MSZP létrehozásáért Országos Választmányi tagként is tudok dolgozni és új vezető aspiránsunknak is hasonló programja van.
Jelölésemet a Megyei Apparátus mindenféle adminisztratív eszközzel megpróbálta ellehetetleníteni. 12 párttagnak az aláírását nem fogadták el, amit pótoltam, de a jelölőbizottság négy-egy arányban döntött úgy, hogy nem támogatják a jelölésemet. Dejavu érzésem volt, hiszen 1988.-ban az MSZMP Kongresszusán hasonlóan járt el az Apparátus és tört utat magának a Reformkörön keresztül az MSZP. Bízom benne, hogy most is egy megtisztulási folyamatnak lehetünk részesei.
Több párttisztségért szálltam már harcba, soha, egyetlen alkalommal sem voltam elvtelen, ellenfeleimmel ma is baráti, elvtársi kapcsolatot ápolok (Nyakó István, dr. Simon Gábor). Többen szóvá tették, hogy miért ilyen agresszíven támadom Gúr Nándort. Egyetlen példát szeretnék csak ezzel kapcsolatban elmondani. Bizonyára nektek még nem mondott olyat a megyei elnök „az aszfaltot majd a te arcoddal fogjuk feltörölni”. Több ilyenről tudnék még beszámolni, de nem kívánok a megyei elnök úr szintjére süllyedni.
Értem a logikát abban, hogy ha hárman pályázunk a területi elnöki pozícióért, akkor a reform iránt elkötelezettek szavazatai meg fognak oszlani dr. Varga László és köztem. Azt kell mondanom nektek, hogy sok mindent akarok, de ezt végképp nem. Személyem nem olyan fontos, mint egy korszerű MSZP.
Megértettem, hogy Gúr Nándor a múlt, dr. Mokrai Mihály a jelen és dr. Varga László a jövő. A múltat majd elemezzük és kiértékeljük. A jelen tudja, hogy utat kell engedni a jövő számára.
Ezennel bejelentem, hogy dr. Varga László elvtársunk részére visszalépek a megyei területi szövetségi jelöléstől. Kérem mindazokat, akik a támogatásukról biztosítottak a jövőre szavazzanak, támogassák dr. Varga Lászlót.
Miskolc, 2014. június 24.”
