Tyetyák ZoltánVolt ilyen is miskolcon. Már soha többé nem lesz itt. Kidobták az ablakon, és a lakosság, a város összes szervezete szó nélkül végignézte.
Ez azért jutott eszembe mert ma sokan minősítgették a még meglévő egyik városi fesztivált, a Borsodi fonót. Most egy soha vissza nem térő, művészeti berkekben nemzetközileg is magas rangra emelt fesztiválra emlékezzünk. Még valaha magam is szervesen benne voltam. Ez a Kaláka fesztivál.
Az első kétnapos fesztivált 1980 júniusában rendezték a Diósgyőri várban.
A miskolci Városi Művelődési Központ munkatársának, Barta Évának a kezdeményezése volt ez, a Kaláka együttesel közösen. Az elején pár évig Kaláka folknapok, később Kaláka folkfesztivál volt a neve.
Aztán jött 2012. A vár felújítását mit ád az Isten, csakis a fesztivál idejére lehetett ütemezni. A fesztivál szervezői egerrel közöttek szerződést. A város akkor és végleg elveszítette a méltán híres programot. Hitegették a város vezetői a naív lakosokat, hogy csak időszakos, aztán csak kiszivárgott, hogy a felújítási terveket nézve a továbniakban a hely már nem lesz alkalmas egy ekkora fesztivál megszervezésére. Szóval bukás volt ez kulturális téren a javából.
Csak úgy mellékesen meséltem ezt el.
