Ezek mennek a Facsén. .. a Csík zenekar koncertjén, ahol mindössze párszáz ember lézeng

96 n

, Bukta a FonóAz árusok elégedetlenek  mert forgalom híján szűkös a bevétel. Még az esti főprogramok is szolid érdeklődés mellett zajlanak. A fotót most készítette olvasónk a Csík zenekar koncertjén, ahol mindössze párszáz ember lézeng. A rengeteg VIP vendéggel sem sikerült feltölteni a nézőteret. Olyan ismert bandákkal sem tudtak teltházat teremteni, mint a Quimby vagy a fiatalok körében igen népszerű Halott pénz. Korábban sokkal markánsabb volt a világzenei vonal, most a stílus kaotikus, mintha identitását keresné az egyébként húsz éves kulturális esemény. Fekete dátum 2016 a Borsodi Fonó történetében, a nagy múltú folk rendezvény eddig mindig hatalmas tömeget vonzott. Tavaly azonban utcára dobták a diósgyőri vár főszervezőjét stábjával együtt. A városvezetés a kirúgásokat azzal indokolta a helyi sajtónak, hogy menedzser szemléletű szakemberek kellenek. Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő közbenjárására egy falusi művelődési házból hoztak igazgatót a Miskolci Kulturális Központ élére. A tavaszi Reneszánsz Kavalkád és a mostani fesztivál is alulmúlta nézőszámban és hangulatában is az eddigieket. Információink szerint az idei Fonó költségvetése legalább huszonegymillió forint volt, nyereséget nem produkált a Miskolcra importált menedzser, viszont minimum ötmillió forint mínuszt könyvelhetnek el.

Csorba Anita
Miskolcról, szabadon…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű