Bukta? A miskolci városrendészet korábbi vezetője elszólta magát

Kriza Ákos, Miskolc fideszes

polgármestere az ombudsmani állásfoglalás után azt nyilatkozta, hogy „a hatósági ellenőrzések azonnali beszüntetésével nem, hogy nem értünk egyet, az ajánlásnak ezt a részét nem is tartjuk be”. Hozzátette azt is, hogy szerinte a nyomortelepek felszámolása és a hatósági ellenőrzések „oda vezettek”, hogy megerősödött a miskolciak hite a jogállamban.
Akinek félnivalója van, az féljen
Megkerestük a miskolci önkormányzatot, arra voltunk kíváncsiak, hogy a város miért látja szükségesnek és milyen eredményei voltak a razziáknak, egyáltalán hányat végeztek el idén, és hogy tényleg nem változtattak-e semmin se, miután az ombudsman felszólította a várost az ellenőrzések befejezésére. Kérdéseinkre másfél hét elteltével sem kaptunk választ az önkormányzattól.
A civil szervezetek bírósághoz benyújtott keresetében viszont idézik a miskolci városrendészet korábbi vezetőjét, aki elismerte hogy az ellenőrzéseknek félelemkeltő célja is van.
„Akinek félnivalója van, az nem baj, ha tart a hatósági ellenőrzésektől, sőt…” „Hogyha a kollégáink ott vannak a területen, akkor már a jelenlétükkel is adott helyzetben arra tudják az ott élőket, ott lakókat úgymond predesztinálni, hogy legyen kicsit nagyobb a rend, tartsanak rendet, ne szemeteljenek, ne legyen gazos az udvar, ne lopják az áramot vagy a vizet (.)” – áll a keresetben.
A rendészet vezetője azt is elárulta, hogy mi ezeknek az ellenőrzéseknek a mögöttes, politikai célja: „a polgármester úr, mint a hivatal vezetőjének egyértelmű elvárása, velünk közösen, hogy megpróbáljunk minél nagyobb rendet, biztonságot teremteni, ennek az a lényege, az a célja, hogy azon állampolgárok, akik törvénytisztelők, azon állampolgárok érezzék biztonságban, nyugalomban magukat, azok pedig, akik megkerülik a törvényeket és megpróbálják ezeket kijátszani, azok pedig egyáltalán ne érezzék magukat biztonságban. Úgyhogy ez a teljes önkormányzati elvárás, és nyilván ennek teszünk mi eleget.”
Kriza Ákos polgármester tavaly úgy fogalmazott, hogy azokban a térségeben folytatják a razziákat, amelyekben „a lakók egy része jogcím nélkül él, nem fizet a közüzemi szolgáltatásokért, bűncselekményeket követ el, nem gondoskodik megfelelően a gyermekeiről, jogtalanul vesz fel segélyeket”.
A legtöbb helyen mindent rendben találtak
A TASZ felmérése alapján azonban a 2015-ös ellenőrzések alig-alig találtak ehhez hasonló problémákat. Bábonyibércen a kutatók kétszáz vizsgálatról szereztek adatot (azaz összesen ennyi embert vizsgáltak valamilyen szempont szerint), ebből pedig mindössze 9 végződött elmarasztalással és újabb 9 büntetéssel. Az elmarasztalások nagy része az állattartás szabályainak be nem tartásához és a lakcímbejelentési kötelezettség elmulasztásához kötődött, a büntetések pedig főleg az áramvételi szabálytalanságokhoz.
A Gizella utcában 87 konkrét ellenőrzést vizsgáltak a kutatók, és ezekből mindössze kettő végződött elmarasztalással, büntetést pedig egyáltalán nem szabtak ki. Azaz a razziák döntő többségében az ellenőrök mindent rendben találtak. Eközben azonban – a helyiek tapasztalatai alapján – az ellenőrök csak minden negyedik esetben igazolták magukat a helyszínen, írásos jegyzőkönyv pedig mindössze négy alkalommal készült a ellenőrzésekről, ami nagyon kevés.
Utálják, de jogosnak tartják a razziát
A kutatók azt is felmérték, hogy a helyiek hogyan reagáltak a razziákra. A Gizella utcai szegregátum lakói leginkább zavarodottak, határozatlanok, valamint bizonytalanok voltak. Egyesek féltek, mások viszont természetesen érezték magukat. Bábonyibércen az emberek többsége vagy szégyellte magát, vagy egyáltalán nem érdekelte az egész.
A legkülönösebb azonban az, hogy sokan mindkét telepen azt mondták, hogy jogosnak tartják a raizzákat, maximum a módszerekkel nem értenek egyet.
„Természetes, hogy a cigányokat ellenőrizni kell”, „ezeket az embereket kordában kell tartani”, „a fiatalok drogoznak, szemtelenek, nem lehet az utcára kimenni” – mondták azok, akik egyetértettek vele. „Lehetnének normálisabbak, visszaélnek a hatalmukkal … lekezelően beszélnek, nincs emberiesség bennük”, „zaklatásnak tartom” , „nem kell mindenkit egy kalap alá venni” – mondták, akik nem.
A kutatók megjegyezték, hogy korábban soha nem dolgoztak olyan nehéz terepen, mint a két vizsgált szegénytelep. Az emberek zárkózottak, bizalmatlanok, néhol kifejezetten ellenségesek voltak. Sok esetben nem merték bevallani, ha olyan ember élt a házukban, aki amúgy nem volt oda bejelentkezve, mert féltek az esetleges retorzióktól. A Gizella utcában pedig a nem roma lakosok közül senki sem volt hajlandó válaszolni a kérdéseikre, volt, ahol a kutyát is rájuk uszították.
A városi intézményekről azt írták, hogy szintén kemény diók voltak, szerettek volna ugyanis a kutatáshoz interjúkat készíteni azokkal a hivatalokkal, amelyek részt vesznek a razziákban – például a polgármesteri hivatallal, a rendőrséggel vagy a gyámhivatallal – de azok semmilyen megkeresésre nem reagáltak.
Az önkormányzat minden rendben történt
A civilek szerint azért van szükség a perre, mert hiába marasztalta el többek között az Egyenlő Bánásmód Hatóság és az ombudsman is az önkormányzatot, semmi sem változott. A per első tárgyalási napján az önkormányzatot képviselő ügyvédnő azt kérte, hogy a keresetet utasítsa el a bíróság, mert szerinte az abban foglalt állítások koncepció jellegűek, és a valóságból emelnek ki csupán részleteket. Az egyenlő bánásmód elvét szerinte nem sértette meg az önkormányzat, ami történt, az pont azért volt, hogy mások alkotmányos jogait védje. A civilek pedig azt kérték, hogy kapják meg a 2014 áprilisától mostanáig történt hatósági ellenőrzések dokumentumait, a TASZ ügyvédje ugyanis nem érti hogyan történhet meg, hogy a jelenleg is folyó hatósági ellenőrzéseknek semmi nyoma nincs, se egy feljegyzés, se egy jegyzőkönyv. „Ez már önmagában elég súlyos és visszás” – mondta.
A per szeptemberben folytatódhat, addig a jogvédőknek meg kell mondaniuk a törvényszéknek, hogy pontosan kiket és hol ellenőrizetek az önkormányzat rendészeti munkatársai.
A cikk eredetileg az Abcug.hu-n jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű