Egyre durvul a légkör a Trump-kampány körül

Körülbelül ezer tüntető jelent meg a város kongresszusi központjának épületénél, és miközben Donald Trump beszédet mondott, a tiltakozók kórusban Trump-ellenes rigmusokat skandáltak, köveket és üvegeket hajigáltak, a kivezényelt rendőrökre is rátámadtak.

San Diego lakosságának körülbelül harmada spanyolajkú, a városba és környékére sok mexikói jár át naponta dolgozni, mégpedig legálisan. A tüntetők főként erre hivatkoztak, amikor elutasították Trump bevándorlás-ellenes jelszavait.

Kattintson és nézegessen képeket az angyalok városáról!
A letartóztatások után Trump mikroblogjában köszönte meg a rendőrségnek a beavatkozást. „Fantasztikus munkát végeztek” – írta.

Kaliforniában június 7-én tartják az előválasztásokat, és Trump napok óta ebben az államban kampányol, amely több mint háromszáz delegátust küld az elnökjelölt-állító konvencióra.

Kaliforniában kampányol Hillary Clinton is. A demokraták elnökjelöltségre esélyes politikusa először tette magáévá vetélytársa, Berie Sanders kampánytémáit, és először illette dicsérő szavakkal a vermonti szenátort. Clinton egy San Joséban tartott nagygyűlésen elmondott beszédében jelképesen kezet nyújtott Sanders híveinek és a Demokrata Párt egységét ígérte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű