A japánnal véres meccset vívott
a magyar nehézsúlyú: „A japán Szonoda szétfejelte klasszisunk szemöldökét (három centi hosszan, függőleges irányban repedt fel a bőre a homlok irányába). Az ázsiai ráadásul „beleszállt” Mihály szájába is, tehát Deák-Bárdos Mihály vérét adta a 3-2-es sikerért. Minden elismerés neki, bármi következik még, reméljük, folytatja a versenyt” – írta a szövetség Facebook-oldala.
A mérkőzés – a nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint – egyoldalú volt, előbb Kadzsaja kitolta Deák Bárdost a szőnyegről, amiért egy pontot kapott, majd négyszer megpörgette magyar ellenfelét, amikor annak szűk két perc elteltével térdelőhelyzetbe kellett lemennie. A döntőbe a grúz birkózó 9-0-s technikai tussal jutott be.
