A 2016. április 30-án tartandó
Országos Rally Bajnokság második futamának Mályinka-Garadna közötti szakasza a Bükki Nemzeti Park országos jelentőségű védett természeti területét, valamint Natura 2000-es területeket is érint.
A hazai rallye sport lehetőségei erősen korlátozottak, hiszen kevés az olyan kanyargós útszakasz, amelyen a versenybiztonsági szempontból előírt maximális sebességen belül tartható az autók sebessége és az nem védett területen vezet. A hazai hegyvidéki erdős területeink zöme valamilyen védettségi kategóriában van: nemzeti park, tájvédelmi körzet, Natura 2000 terület.
Igazgatóságunk a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya megkeresésére szakvéleményében – az adott területen élő, ott szaporodó, vagy tartósan ott tartózkodó növény és állatfajok, valamint élőhelyük megóvása érdekében – a futamok lebonyolításához jelentős korlátozásokat javasolt:
– a védett természeti terület teljes hosszán nézők nem tartózkodhatnak, az adott szakaszt a nézők elől el kell zárni
– egyéb szakaszokon a BNPI munkatársaival közös pályabejáráson kell kijelölni a néző tartózkodására alkalmas területet
– törekedni kell a védett területek élővilágának minimális zavarására
– a szervező gondoskodjon a Bükk-fennsík és a Kis-fennsík forgalom elől elzárt területe sorompóinak a verseny idejére történő lezárásáról.
– a szervező gondoskodjon arról, hogy a verseny nézői megfelelő tájékoztatást kapjanak a számukra kijelölt helyszínekről, azokról a korlátozásokról, amiket be kell tartaniuk a verseny ideje alatt
Az előírt korlátozások betartásával együttesen csökkenthető a rendezvény természeti értékekre gyakorolt hatása olyan mértékűre, hogy az már nem veszélyeztet védett természeti értékeket.
Természetvédelmi kezelőként nem célunk a teljes tiltás, ésszerű szabályozással, a természetvédelem érdekeinek figyelembevételével szem előtt tartjuk a társadalmi igényeket, elvárásokat is.
Üdvözlettel:
Paulikovics Ildikó
—
Paulikovics Ildikó
osztályvezető
Kommunikációs- és Ökoturisztikai Osztály
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
3304 Eger, Sánc u.6.
