Orvosbárók, akik fogva tartják a Orbánt (is)

321000x700

Korlátozottak a lehetőségeink – így mondják „politikusul”

azt, hogy nincs. Ezt használta Orbán Viktor miniszterelnök is pénteki rádióinterjújában, amikor az egészségügyi dolgozók béremeléséről kérdezték. Orbán „3-4 éves bérfelzárkóztatási döntések keretében” lát esélyt valamiféle emelésre, de óvatos szavai inkább azt sejtetik, továbbra sem csökkennek az igazságtalan bérkülönbségek az egészségügyben, az elvándorlás és ezzel összefüggésben a közellátás minősége tovább romlik.

„Nagy az ellenérdekeltség, de egyszer ki kell mondani: a király meztelen” – ezt már Lantos Gabriella, egy magánkórház vezetője mondta lapunknak. Szerinte nem igaz, hogy ha több pénzt adnának az egészségügynek, akkor minden rendben lenne. A pénzhiány következmény, nem pedig ok. Mégpedig a kivételezett orvosbárók hatalmának következménye, akik fogva tartják a magyar egészségügyet. Lantos úgy véli, nem orvosból van kevés, hanem szakápolóból, akiknek hiánya miatt az orvosok nem azzal foglalkoznak, amivel kellene, vagyis a gyógyítással.

A témáról Gál J. Zoltán vezércikke „Határon” címmel, Szerkesztői vélemény rovatunkban, a friss Vasárnapi Hírek 5. oldalán, és munkatársunk, Krausz Viktória interjúja Lantos Gabriellával a lap 16-17. oldalán olvasható.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű