Kiss László tehát korábban szabadult, ezután kezdődött látványos előmenetele: azonnali sportállás a Budai Spartacusnál, ahol két év múlva főfoglalkozású edző, 1967-ben vezetőedző, 1969-től pedig mindemellett az öttusa-válogatott úszóedzője lett. Részben ez, részben pedig az, hogy Kisst egyáltalán nem korlátozták abban, hogy gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozhasson, többeknek eszébe juttatta annak a lehetőségét is, vajon nem szervezhette-e be esetleg Kiss Lászlót az állambiztonság a fogvatartása alatt vagy azt követően. Ezt feszegette Kiss Lászlónál a botránnyal előálló bulvárlap is, és ezt pedzegette a Hornyák Viktor vezette debreceni Széles Műhely is, amely szombaton a Facebook-oldalán egy kitakart férfi megsárgult rabosítási kartonjával, valamint a III/III-as főcsoportfőnökség (belső elhárítás) tevékenységének leírásával állt elő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Kiss Lászlót beszervezték volna, senki semmivel nem bizonyította, így ezt spekulációnál többnek nehéz lenne értelmezni. A kérdésfelvetés azonban jelzi, hogy a Kiss-ügy vitája a kapitány csütörtöki lemondásával nem ért véget, a történet itt marad velünk-írja a hvg-hu
