Sztrájk: a PDSZ figyelembe veszi a Klik „diktátumát”

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmánya szombaton megerősítette április 15-re tervezett, kétórás figyelmeztető sztrájkról szóló szándékát, ugyanakkor jelezte: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének „diktátumát” figyelembe véve arra kérik az iskolákat, hogy reggel 8–10 óra között oldják meg a diákok felügyeletét.
A szakszervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett, munkabeszüntetésével a közoktatásban kialakult, az ország jövőjét veszélyeztető helyzet ellen tiltakozik.

Mendrey László, a PDSZ elnöke a távirati iroda megkeresésére kifejtette, a figyelmeztető sztrájkot a Tanítanék mozgalom ugyanerre a napra meghirdetett polgári engedetlenségi akciójának támogatására szervezték meg azért, hogy a tanároknak lehetőségük legyen jogszerű módon is kifejezni nemtetszésüket. Elmondta azt is, szeretnék, ha más szakszervezetek is csatlakoznának pénteki akciójukhoz, tagjaikat pedig arra kérik, vegyenek részt a pedagógus-sztrájkbizottság április 20-ra szervezett, országos méretű munkabeszüntetésén, amennyiben az jogszerű lesz.

A PDSZ utóbbival kapcsolatban közleményében hangsúlyozta, az országos sztrájk elégséges szolgáltatását nem tartják azonosnak az április 15-i munkabeszüntetés feltételeivel.

Az április 20-i egész napos országos sztrájkot a pedagógusok sztrájkbizottsága hirdette meg, amelynek három tagja a Pedagógus Szakszervezet (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet. A PDSZ nem tagja a sztrájkbizottságnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű