A Kiss-ügyet a Menyhért Mészáros László (az egykori Kacsa Magazin főszerkesztője) által vezetett fullank.com robbantotta, Menyhért Mészáros kérte ki a levéltárból az ügy iratait. A mintegy háromszáz oldalas anyagba mi is belenézhettünk a sajtótájékoztatón a laptulajdonos is ott volt a legfontosabb részleteket tartalmazó oldalakkal.
A periratok szerint Kiss azt mondta a megerőszakolt lánynak a történtek után, hogy nem olyan nagy dolog ez, menjen a hideg vizes medencébe, és jobban lesz. „Az egészből nem kell nagy dolgot csinálni” – vigasztalta a lányt Kiss. Nyugtatót is adtak a lánynak, aki többször is rosszul lett. Kiss azt mondta a többieknek, mondják azt, hogy önszántából volt velük a lány, és ők adni akartak száz forintot neki, de nem fogadta el, mert kevesellte, és ezert jelentette fel őket. A periratok szerint ez a verzió teljesen alaptalan, és orvosi látlelet is szerepel az iratok között.
Kiss 21 hónapot ült, majd elnöki tanácsi kegyelmet kapott. Kiss később azt mondta, hogy az ítélet olyan bizonytalan lábakon állt, hogy az illetékesek átgondolták, és mentesítették a rovott múltúság kellemetlen következményei alól is-írja az index.hu
