Megosztja a szülőket és a városban élőket is, hogy egyházi iskola legyen-e a jövőben a Tiszaújváros egyetlen gimnáziuma

Baráthné Éliás Tünde, a szülői szervezet elnöke – a kezdeményezés egyik motorja – mondta el, hogy a szülői munkaközösségek támogatják a kezdeményezést. Mint megtudhattuk tőle, a szülőktől írásban kértek véleményt – amolyan előzetes tájékozódás céljából –, hogy támogatnák-e a középiskola egyházivá válását. Mint megtudhattuk, 350-en írásos vélemény érkezett vissza, ebből 157-en támogató választ adtak, 97-en tartózkodtak, 96-an pedig ellene voltak az ötletnek.

Azért is tartják nehéznek a döntést, mert a városban ez az egyetlen gimnázium, azaz aki ellenezi az egyházi oktatást, az nem tud alternatívát találni. Ezt fogalmazta meg Bráz György polgármester is, aki az önkormányzat nevében hozzátette, hogy ezt a szülőknek kell eldönteniük és a képviselő-testület tiszteletben tartja a határozatot. Hozzátette, hogy az önkormányzat – függetlenül attól, hogy ki a fenntartója – továbbra is minden támogatást megad az Eötvös Gimnáziumnak, amely nagyon fontos intézmény Tiszaújváros számára. Részletek a mai Északmagyarban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű