Mély gyökerek
Egy kis sikerért fohászkodik Brackó István háromhasábos publicisztikájában. Megjegyzi: „a borsodi ipar a válságágazatba sodródott, Ózd pedig a magyar gazdaság és társadalom minden betegségét hordozó állatorvosi lova. Munkahelyek szűntek meg, emberek kerültek az utcára, kétségbeesett publikációk születtek, gyakran egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot: az ország közvéleménye meghökkent, gyanítva, hogy mélyek a gyökerek, s ez a mélyrepülés már korábbi eredetű”. Leszögezhető (sokak véleményével ellentétben), hogy nem az újságírók, riporterek miatt került a gödörbe a borsodi gazdaság, teszi még hozzá Brackó István, utalva rá, hogy számos baj forrását abban az időben a szabaddá vált sajtó munkájában vélték megtalálni, vagy legalábbis próbálták megnevezni.
