Ezek mennek a Facsén… örökre a szívünkbe kellene zárni Nemes Jeles László díjátvételkor elhangzott szavait

SAUL FIA ÉS A SORSTALANSÁG
Egyik egy Oscar-Díjas film, a másik egy Nobel-Díjas regény. Mindkettőre minden magyarnak büszkének kell(ene) lenni. Sajnos ez nem így van. Vannak akik már a téma ismeretében a film támogatását is megkérdőjelezték és megigérték, hogy hasonló témájú film, hatalomra kerülésük esetén soha nem kap támogatást (Novák Előd). Én közben azon gondolkodom, hogy kinek és mi jelent értéket. Anno „A hídember” 2,2 MILLIÁRD Ft-ba került. 690 millió Ft-t költünk közpénzből a kisvárdai stadionra, és több száz milliárdot stadionépítésekre, köztük a Felcsúti Aréna talajának fűtésére több mint 3 milliárdot. Van olyan érzésem, hogy a film alkotóinak, és a könyv szerzőjének szégyenlenni kellene magukat. Mint ahogy „a kilenc magyarnak, aki világgá ment és megváltoztatta a világot” is. Nálunk vagy a téma, vagy a származás bűn. Nekem lelkiismeret furdalásom van az osztatlan , felhőtlen sikerélmény elmaradása miatt. Pedig örökre a szívünkbe kellene zárni Nemes Jeles László díjátvételkor elhangzott szavait. ” AZ EMBERISÉG LEGSÖTÉTEBB ÓRÁIBAN IS VAN BENNÜNK EGY BELSŐ HANG, AMI SEGÍT EMBERNEK MARADNI. EZ A FILM EBBEN REMÉNYKEDIK”.
És a remény hal meg utoljára.