Jogsértő a kockás ingesek listázása

Közel 25 ezren csatlakoztak a „Nem leszek suliban” kezdeményezéshez a Facebookon. Szerdán a mozgalom, illetve a Civil Közoktatási Platform közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen arról beszéltek: a pedagógusok iránti szolidaritás kifejezését szolgálja a kezdeményezés. Puskás Krisztina, a szülői mozgalom ötletgazdája szerint a jelenlegi oktatási rendszer árt a gyerekeknek, ezért fel kell lépni ellene. Egyetértenek a múlt hét kedden alakult Civil Közoktatási Platformmal, jót akarnak a gyerekeknek, ami az oktatási rendszer megváltoztatásával érhető el. Hozzátette: érdekvédőkkel egyeztetve készítettek jogi anyagokat, hogy ha valakit hátrányos megkülönböztetés ér a hiányzás miatt, akkor tudjanak segíteni.

Szerdán Aáry Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa is állásfoglalást adott ki a „Nem leszek suliban” megmozdulással kapcsolatban. Kiemelte: sem tanulót, sem szülőt nem érhet hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt. Ezért jogsértő lehet, ha a faliújságon vagy az iskolában szokásos módon nyilvánosságra hozzák, ki vesz, illetve ki nem vesz részt a megmozduláson. Továbbá jogsértő lehet azok listázása is, akik kockás ingben jelennek meg, ahogy azoké is, akik nem. A biztos szerint a tanuló és a szülő nem hozható olyan helyzetbe, amely politikai meggyőződésének feltárására vagy nézeteivel ellentétes cselekvésre készteti, vagy arra, hogy véleménye jogszerű kinyilvánításától tartózkodjon. Aáry arra kért minden fenntartót és intézményvezetőt, hogy a mindenki számára fontos demokratikus értékek érvényesülését biztosítsák az iskolákban. mno.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű