Arab külsejű pilóták, Szegeden tanulnak repülni

A Jobbik helyi vezetőjének

sajtótájékoztatójáról a Délmagyar tudósított. Eszerint Tóth Péter azt mondta,
„tudomásunkra jutott, hogy a szegedi repülőtéren arab származású férfiak tesznek repülővizsgákat.
Az ellenzéki párt szeretné megtudni, hogy kik ezek az emberek, pontosan mely országból jöttek, ki adott engedélyt vizsgázásukra, és mindennek – a párizsi terrortámadás fényében – van-e nemzetbiztonsági kockázata.

A Délmagyar ezt követően megkérdezte a szegedi városházát, hogy mit tud az ügyről. A válasz szerint a Jobbik és Tóth Péter túlreagálta az esetet.

A pilóták oktatását nem a Szegedi Közlekedési Társaság végzi, hanem egy pilóták kiképzésére szakosodott magáncég, amely csak bérli a szegedi repülőteret. A pilóták törökök – folytatódik a válasz, majd a magyarázat:
„
tehát egy NATO tagállam állampolgárai, azé a katonai szövetségé, melynek Magyarország is tagja.
A szegedi városháza úgy ítélte meg, hogy a Jobbiknak és Tóth Péternek ezzel „ismét sikerült teljes tájékozatlanságáról tanúbizonyságot tennie és sokadszor tette magát nevetségessé” – zárul a közlemény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű