Oláh Ibo­lya sze­rint, ez egy rasszista or­szág!

106473

Oláh Ibolya hangját az egész

ország megismerhette a Megasztár első szériájából, a címlapokra mégis legtöbbször dühkitöréseivel, öntörvényű, makacs természetével került.

Indulatosságát pszichológus segítségével sikerült végleg leküzdenie, a várva várt áttörést viszont ez sem hozta meg számára – derült ki az Összezárva Friderikusszal című műsor vasárnapi adásából.

Ez is érdekelhet:
Egy nő miatt hagyta el pasiját a Megasztár énekesnője
Nagyon sokat dolgoztam, hogy idáig eljussak, de valahogy úgy érzem, ha megfeszülök, akkor sem sikerül.
„Nekem ugyanis dupla annyit kell mindenért dolgoznom” – árulta el a TV2 egykori felfedezettje, majd meglepő magyarázatot adott Friderikusz Sándornak arra, miért nem ível felfelé a karrierje.

Hát, nézzél már rám! Egy rasszista országban elég nehéz érvényesülni, amikor kapásból lecigányoznak az elferdült gondolkodású emberek.
„Amikor külföldön vagyok, és végigmegyek úgy az utcán, hogy nem feszengek, hogy nem félek, az nagyon jó érzés. Én sajnos itthon vagyok feszült” – mondta el őszintén a másságát vállaló Ibolya, aki a jövőben szeretne eltávolodni a rivaldafénytől, és mixerként dolgozni.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű