Izgalmas napok várnak Kriza polgira. Lakatos a jövő héten bemutatja bizonyítékait

0700x466 kepek20150404 126

Az építési vállalkozó azt mondja: 5

perc alatt meg tudja mondani: hogy miből mennyi pénzt lehet kivenni. Most anyagilag tönkrement, ezért jött elő történetével.
– Tönkrementem. Több mint 2 millió forintot tettem bele ebbe a választásba. Az én pénzem is benne volt – mondta Lakatos Miklós a Miskolc TV-nek.
– Állításai teljes mértékben abszurdak és teljességével megdöbbentettek. Újból kijelentem: az önkormányzatnak nem volt, nincs, és nem is lesz az én polgármesterségem idején semmiféle fekete kasszája – fogalmazott hétfőn Kriza Ákos polgármester. Hozzátette, hogy a szóban forgó vállalkozó már nem először keveredik hasonló, kétes ügybe.
– A politikai életben és notóriusan visszatérő személlyel állunk szemben, aki annak idején részt vett Veres János és Csabai Lászlóné kampányában is. Jelen pillanatban amiről én tudok, három feljelentés van ellene. Na ma reggel én tettem a negyediket rágalmazásért – mondta Kriza Ákos hétfőn.
Lakatos Miklós kedden azt is elmondta: jövő hétfőn sajtótájékoztatót tart lakásán. Ott bemutatja bizonyítékait. minap.hu (archív fotó)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű