Elkésett fellebbezés egy 950 milliós követelés ügyében – Esztergom ismét bajban van

Egy napot

késett a fellebbezéssel a város jogi képviselője tavaly szeptemberben abban az ügyben, amelyben első fokon 564 millió forint és annak 2005 óta számított kamatai megfizetésére kötelezte a Tatabányai Törvényszék Esztergom önkormányzatát.

A Contur-Bau-per néven elhíresült ügyben a hányattatott sorsú Prímás-szigeti élményfürdőépítője, az azóta felszámolás alá került Contur-Bau Rt. követelte a ki nem fizetett vállalkozói díjat a várostól. Első fokon a bíróság 2014. augusztusi részítélete a Contur-Baunak, pontosabban a cég követelését a felszámolótól megvásárló PK Követeléskezelő Zrt.-nek adott igazat – az összeg a kamatok miatt ekkorra már több mint 900 millióra hízott.

A várost képviselő Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda megbízásából eljáró Bártfai Beatrix ügyvéd azonban nem a törvényes tizenöt napos határidőn belül, hanem egy nappal később adta be a fellebbezést, amit a bíróság elutasított.

Az ügyvéd, illetve a város ekkor igazolási kérelmet nyújtott be a törvényszéknek, majd ennek elutasítása után a Győri Ítélőtáblához fellebbezett, hiába. A jogi képviselő azzal érvelt, hogy a fellebbezés utolsó napján betegség miatt akadályoztatva volt a munkavégzésben, az őt megbízó ügyvédi iroda többi tagja pedig szabadságon volt, így helyettesítéséről sem tudtak gondoskodni.

Ezt az érvelést a Kúria sem fogadta el, így 2015 márciusában az ügyvédre és a városra nézve kedvezőtlen döntés született.http://atlatszo.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű