A Miskolc Holding nem
szeretné , hogy a sajtó a közelébe legyen a ma délutáni tárgyalásnak, ahol az elégséges szolgáltatásról döntenek ma MVK központjában. Erről tájékoztatta az eszakhirnok.com-ot Pásztor Imre sajtós. (részünkről nem sajtónyilvános, így nem-írta Pásztor) Vagyis nem lehet bemenni az épületbe sem. Zelenka László, a szakszervezet vezetője elmondta: a béremelés már nemcsak pénz-, hanem erkölcsi kérdés, annak mértéke – egységesen 3 százalék emelésről van szó – szinte jelentéktelen. A közlekedési cég Zelenka tudomása szerint mintegy 18 milliós pozitív mérleggel zárta az évet. Ennek ellenére mégis a rossz gazdasági helyzettel indokolják a bérfejlesztés elmaradását. „Amikor a főnöki prémiumokról van szó, pozitív a mérleg, amikor a dolgozók béréről, a gazdasági helyzet nagyon rossz. Nem vagyok optimista, de végigjárjuk az utunkat” – fogalmazott Zelenka a Népszavának.
Amenyiben ma nem tudnak megeggyezni a felek akkor a bíróságra kerül az ügy. ahol öt napon belül kell dönteni. Munkácsy Mihály Sztrájk című festménye
