Meggyanúsítottak a rendőrök két orvost
, mert nem vették észre, hogy túladagolták a vérhígítót egy idős asszonynak, aki ennek következtében meghalt – tudta meg a Blikk. Az eset még két évvel ezelőtt történt, de csak most hallgatták ki gyanúsítottként az ügyben érintett doktorokat.
S. Andrásné (†73) 2013 szeptemberében került be a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházba. Decemberben hunyt el koponyaűri vérzés miatt, az orvos szakértő szerint azért, mert túladagolták a vérhígítót. A szakember szerint az hibázott, aki másfél hónapig nem ellenőrizte az idős asszony véralvadási szintjét – ezért hallgatták ki a pszichiátriai osztály két doktorát.
A szakértő állítja, az idős asszonynál a szer adagolása miatt kéthetente kellett volna ellenőrizni a véralvadási szintet, azonban nem tették, a nőnek folyamatosan hígult a vére.
S. Andrásné egy idő után annyira legyengült, hogy a szemét is alig tudta kinyitni. Mielőtt áthelyezték volna a pszichiátriáról a belgyógyászatra, már szivárgott a vér az infúzió bekötési helyéről. Ezt nyomókötéssel próbálták orvosolni, majd az idős nő a belgyógyászatra került, ahol azonnal fagyasztott plazmát kapott a vérzékenységre. Azonban a tragédiát ekkor már nem lehetett elkerülni. A nénit koponya-CT-re vitték, és a felvételen azonnal látszott, bevérzett az agya. Átkerült egy másik kórházba, ahol eltávolították a kialakult vérömlenyt. Az asszony állapota eleinte javult, de pár nappal később meghalt. Az orvos szakértő szerint a mulasztásos szakmai szabályszegés a pszichiátriai osztályon történhetett.
Kéthetente kellett volna ellenőrizni S. Andrásné véralvadási szintjét. Nem tették
Megosztás
– Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozunk – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Úgy tudjuk, az orvosok tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el. Mindkét doktor ügyvédjét megkerestük, egyikük védője, dr. Lichy József annyit mondott, ügyfele felhatalmazása nélkül nem nyilatkozhat.
Egy négy évvel ezelőtti kutatás szerint Magyarországon az alvadásgátlóval kezelt betegek több mint ötven százalékánál van rosszul beállítva az adagolás-írja a mai Blikk
