Szia világ!
Már régóta felmerült bennem a blogolás gondolata, na de aki ismer tudja, mindent túlgondolok. Viszont végre itt vagyok, fejest ugorva ebbe az online világba. Minden kritikát, véleményt szívesen fogadok Töletek. És ha velem maradtok a jövöben is, igérem sok-sok szeretetet, inspirációt és szépséges képeket fogok Nektek ezen az online csatornán küldeni. (https://rosesandlattes.wordpress.com/)
(Itt szeretném közbeszúrni, hogy elöre is bocsánatot kérek a felnöttek zömétöl a tegezéshalomért, tudom, ez a modern világ nem feltétlen jó irányba törtenö mozdulása, de kérlek Titeket, maradjatok velem, a tiszteletnek ez semmiképpen sem hiányát jelzi, csupán a hangnem közvetlenségét szolgálja. A hosszú ékezetek néholi hiánya pedig abból adódik, hogy angol billentyüzetem van, ezért is bocsi, felnöttektöl, fiataloktól egyaránt.)
Visszatérve a blogírásra, öszintén szólva, rögtön az elsö akadály máris visszavett a kezdeti lelkesedésböl. Mi legyen a blog neve?! Kedves Olvasó, hát ez nem volt egyszerü dolog. Minden amire elözöleg gondoltam, foglalt volt. Így hát ültem a kanapén a laptoppal az ölemben és próbáltam ötletelni. Ez kívülröl annyiban nyilvánult meg, hogy azon nyavalyogtam, mennyire szörnyen hangzik bármi ami eszembe jut. Majd az y generáció példaértékü tagjaként megnyitottam a Google-t és bepötyögtem: ‘hogyan adjunk nevet a blogunknak?’. Szánalmas, tudom. Meglepöen, egész jó tippekre bukkantam, de végül mégiscsak az elsö megérzés gyözött, és ahogy eleinte is próbáltam, úgy bukkantam rá az igazira, hogy eljátszadoztam azokkal a szavakkal, amiknek tetszett a hangzása, amik talán valamennyire jellemeznek engem, illetve a dolgokat, amiket szeretek. Elsö küldetés tehát: pipa!
Az elsö posztomban hadd osszak meg Veletek pár olyan Instagram képemet, amik az inspirációt adták a névválasztásban. Ha pedig tetszenek, vessetek egy pici pillantást az insta többi képeire is – @rosesandlattes néven megtaláltok.
Jöjjenek hát a bájos rózsák és társaik, a habos tejeskávék.
Szeretettel:
Teo
♡


