Nem lesz kibúvó? A német pénzügyminiszter szerint be kell fogadni a menekülteket

 A kelet-európai országoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország” – mondta a miniszter. A közös megoldás azzal is jár, hogy a külpolitikában és a biztonságpolitikában több feladat hárul Németországra, „mint amennyit talán szeretnénk”, de tudomásul kell venni, hogy jelentősebb európai közreműködés nélkül nem lehet stabilizálni a közel-, és a közép-keleti térséget és Afrikát – tette hozzá Wolfgang Schäuble.

Közös hadsereg

Fokozatosan össze kell kapcsolni az uniós tagországok kül- és biztonságpolitikáját, és meg kell célozni egy „közös európai hadsereg” kialakítását. A „nemzeti hadseregekre” fordított forrásokat „közösen sokkal hatékonyabban lehet felhasználni” – jegyezte meg. A menekültválság németországi kezeléséről szólva hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni a lakosság aggodalmait, ugyanakkor ha sikeres az integráció, „középtávon sok szempontból jót tesz nekünk” a menekültek jelenléte.

Továbbá a menekültek a munkaerőpiacon segítenek ellensúlyozni a társadalom elöregedését, és hozzásegítik az Európai Uniót a továbbfejlődéshez. „Egész Európa megerősödve kerül majd ki ebből a válságból” – mondta Wolfgang Schäuble.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű