Kórházba került az ünnepek alatt Pataky Attila,
mert az egyik legutolsó koncertje után kapott fertőzéstől rengeteg vért vesztett.
Az EDDA frontembere elkapta a most fertőző gasztroenteritisz, azaz gyomor-bélhurut fertőzést, a hasmenéstől felszakadtak az erei, emiatt került kórházba. Vérének 30-35%-át elveszítette, de hála a gyors orvosi beavatkozásnak, ma már sokkal jobban van – írja cikkében a Blikk.
Mivel már voltak gondjai korábban is, januárra egy aranyérműtét volt beütemezve, ebből is származott a baj. Sajnos két nagyon fontos év végi koncertet át kell tenni későbbi időpontra. A rocker kórházi ágyáról a Blikken keresztül kíván boldog karácsonyt rajongóinak, és azt kéri, ne váltsák vissza a jegyeket, mert a bulik nem maradnak el!
„A székesfehérvári és a Barba Negra-i koncertekre érkezőket kérem, ne váltsátok vissza a jegyeiteket! Bízzatok bennem, úgy, mint eddig a 41 év alatt!” – üzente Pataky Attila.
