Kovács Zoltán szóvivő
elmondta, a szerdai kormányülésen döntöttek úgy, hogy felmondják a telekomos mobilnetes szerződéseket a minisztériumokban
és háttérintézményeikben, van olyan minisztérium, ahol 103 telekomos szerződés felmondását már meg is indították. Azt mondta, hogy a mostani lépés a kormánynak a Telekommal tavaly kötött partnerségi megállapodását nem érinti, ennek keretében a Telekom 1 milliárd eurós beruházást vállalt a következő 4 évre.
A Telekom szerdán egyébként még megnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériumának közbeszerzését: a cég 53 millió forintért vállalta, hogy mobil kommunikációs szolgáltatást biztosít az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft részére. index.hu
