Erdős József vezet szombaton

Erdős József játékvezető vezeti a DVTK – Békéscsaba mérkőzést az OTP Bank Liga 19. fordulójában szombaton 15:30-tól. Segítői Viszokai László és Kelemen Attila, valamint Bognár Tamás és Szabó Zsolt lesznek.

Erdős József (fotó: mlsz.hu)

Erdős József 1977. július 12-én született. Édesapja id. Erdős József is labdarúgó játékvezető volt, testvére Erdős Katalin egykori válogatott labdarúgó.

A játékvezetői vizsga megszerzését követően különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. 2002-ben bekerült az országos NB II.-es játékvezetői keretbe, majd a 2005/2006-os idényben a legmagasabb osztályban működött. 2006-ban az országos rangsorban a 4-5. helyen végzett, mégis visszaminősítették a második osztályba, 2013-tól azonban a frissen megalakult hivatásos játékvezetői keret tagja.

Ebben az idényben kétszer vezette a DVTK mérkőzését (két diósgyőrit is kiállított az MTK elleni találkozón, míg Békéscsabán a lefújást követően mutatott fel piros lapot Bacsa Patriknak). Érdekesség, hogy a DVTK és a Békéscsaba legutóbbi két találkozásakor egyaránt ő volt a játékvezető (2010/2011 Békéscsaba – DVTK 0-3, 2015/2016 Békéscsaba – DVTK 1-1)

Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Erdős József segítői szombaton az oldalvonal mellett Viszokai László és Kelemen Attila, az alapvonal mögött Bognár Tamás és Szabó Zsolt lesznek. Tartalék játékvezetőként Erős Gábor működik közre.

Erdős József játékvezető a DVTK mérkőzésein

2015/2016
2015. szeptember 12. Békéscsaba – DVTK 1-1
2015. augusztus 18. MTK – DVTK 5-0

2014/2015
2015. április 25. FTC – DVTK 3-0
2014. november 1. ETO – DVTK 1-1

2013/2014
2014. május 4. DVTK – Haladás 1-1
2014. április 5. Honvéd – DVTK 1-2
2013. augusztus 24. Pápa – DVTK 0-1
2013. július 27. Győri ETO – DVTK 1-1

2010/2011
2011. június 11. Orosháza – DVTK 2-1
2011. március 12. Békéscsaba – DVTK 0-32005/2006
2006. április 23. DVTK – FTC 0-1
2006. március 11. DVTK – Vasas 0-2
2005. december 10. Győr – DVTK 1-22004/2005 
2004. augusztus 28. Pécs – DVTK 2-1

Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2015/2016)

  játékvezető asszisztens  asszisztens  alapvonali
játékvezető
alapvonali
játékvezető
tartalék
játékvezető
1. Solymosi 
Péter
Horváth 
Róbert
Kelemen 
Attila
Farkas 
Ádám
Karakó 
Ferenc
Medovarszki 
János
2. Farkas 
Ádám
Albert 
István
Viszokai 
László
Pintér 
Csaba
Gaál 
Gyöngyi
Varga 
Gábor
3. Iványi 
Zoltán
Buzás 
Balázs
Szpisják 
Zsolt
Pintér 
Csaba
Nazsa 
Tamás
Medovarszki 
János
4. Erdős 
József
Berettyán 
Péter
Becséri 
Gergely
Solymosi 
Péter
Nazsa 
Tamás
Viszokai 
László
5. Andó-Szabó 
Sándor
Buzás 
Balázs
Georgiu 
Theodoros
Farkas 
Ádám
Kovács J. 
Zoltán
Albert 
István
6. Pintér 
Csaba
Berettyán
Péter
Horváth
Róbert
Berke
Balázs
Takács
János
Király
Krisztián
7. Bognár
Tamás
Lémon
Oszkár
Georgiu
Theodoros
Erdős
József
Kulcsár
Katalin
Erős
Gábor
8. Erdős
József
Ring
György
Becséri
Gergely
Pintér
Csaba
Oláh
Gábor
Szalai
Dániel
9. Kassai
Viktor
Albert
István
Buzás
Balázs
Németh
Ádám
Nazsa
Tamás
Medovarszki
János
10. Szabó
Zsolt
Bozó
Zoltán
Király
Krisztián
Szőts
Gergely
Gaál
Gyöngyi
Szalai
Dániel
11. Iványi
Zoltán
Albert
István
Szpisják
Zsolt
Vad II.
István
Berke
Balázs
Medovarszki
János
12. Karakó
Ferenc
Viszokai
László
Becséri
Gergely
Solymosi
Péter
Nazsa
Tamás
Horváth
Róbert
13. Szabó 
Zsolt
Berettyán
Péter
Medovarszki
János
Iványi
Zoltán
Oláh
Gábor
Farkas
Balázs
14. Vad II
István
Albert
István
Bozó
Zoltán
Erdős
József
Pintér
Csaba
Farkas
Balázs
15. Vad II
István
Farkas
Balázs
Szalai
Dániel
Kassai
Viktor
Oláh
Gábor
Viszokai
László
16. Iványi
Zoltán
Buzás
Balázs
Király
Krisztián
Bognár
Tamás
Urbán
Eszter
Szalai
Dániel
17. Farkas
Ádám
Tóth II
Vencel
Varga
Gábor
Erdős
József
Nazsa
Tamás
Szalai
Dániel
18. Pintér
Csaba
Berettyán
Péter
Georgiu
Theodoros
Farkas
Ádám
Bognár
Tamás
Bozó
Zoltán
18. Erdős
József
Viszokai
László
Kelemen
Attila
Bognár
Tamás
Szabó
Zsolt
Erős
Gábor

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű