ELTÜNTETETT CSILLEBÉRCI INGATLANVAGYON

– Az egykori csillebérci úttörőtábor

ügye is azt mutatja, hogy a baloldal 25 éve kezdte azt a korrupciós tevékenységet, amely a mai napig néhány magánszemély meggazdagodása mellett pártfinanszírozási célokat is szolgál – jelentette ki Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a korrupcióellenes világnap alkalmából megszervezett sajtótájékoztatóján. A politikus szerint hiába a csillebérci gyermek- és szabadidőtábort a magyar államnak visszaszolgáltató jogerős bírósági döntés, még mindig számtalan kérdés vár megválaszolásra Csillebérc és a tábor területén található épületek, közöttük a vadászház ügyé­ben is.
A KDNP politikusa elmondta: pártja Varju Lászlótól, a jelenleg a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló, független országgyűlési képviselőtől választ vár azzal kapcsolatban, ahogy a csillebérci tábor területén található vadászház rendkívül nyomott áron került a Bau-Bérc Kft.-hez. A kft.-nek két tulajdonosa volt, a Magyar Úttörőszövetség elnökének rokona, illetve egy kínai üzletember személyében. Utóbbinak kézbesítési megbízottja Varju László hozzátartozója volt – emlékeztetett Hollik István.
Szerinte Varju László magyarázattal tartozik, a kínai üzletember nem csak a strómanja volt-e, és ha igen, mi történt a bevétellel, ami a céghez érkezett, szerepelt-e ez a DK-s politikus vagyonnyilatkozatában, illetve ez a jövedelem hozzájárult-e bármilyen formában valamelyik baloldali párt vagy politikus feketekasszájához. – Ma is aktív baloldali politikusok a saját érdekeltségi körüknek játszották át Csillebércet és a vadászházat, amely bár 98 millió forintot ért, de csupán 14 millióért szerezte meg a cég – közölte Hollik István.

A kereszténydemokrata politikus különösnek tartja, hogy az utóbbi időben éppen az az ellenzék támadja kitalált korrupciós vádakkal a kormányzatot, amely tele van valódi korrupciós ügyekkel. Hollik István szerint ilyen korrupciós bizonyíték a szocialista Simon Gábor ügye, a volt honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc ellen a közelmúltban született bírósági ítélet, a józsefvárosi feketekassza ügye, illetve a Jobbikot érintő Kovács Béla-ügy is. Varju László az üggyel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy szerinte Hollik István ostobaságokat beszél. Magyar Idők

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű