Megkéseltek három férfit a londoni metróban

Közben azt kiabálta a támadó: ezt Szíriáért kapjátok!

Három embert késeltek meg London külvárosában, a leytonstone-i metróállomáson szombat este. Az egyik áldozat súlyosan megsebesült. A muszlim támadó egy késsel ment a metróba, ahol a szemtanúk és egy videó alapján azt kiabálta (többek közt): „ha továbbra is szórakoztok Szíriával, kiontjuk a véreteket!
A rendőrök sokkolópisztollyal állították meg a támadót, egy fekete férfit, aki az utasokat fenyegette a metróban. Az angol rendőrség már közölte, hogy terrorcselekményként tartja számon a késelést. Ha van hozzá gyomra, ezen a linken azt is megnézheti, hogy nézett ki a helyszín a késelés után, de figyelmeztetjük, nem kellemes látvány (Mirror).
Nagy-Britannia csütörtökön kapcsolódott be az Iszlám Állam szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe, miután a kormány erre vonatkozó indítványát a londoni alsóház előző nap, tízórás vita után jelentős többséggel jóváhagyta – írja az MTI.
A Nagy-Britanniában érvényben lévő terrorkészültség szintje nem változott, továbbra is a második legmagasabb, ami a hivatalos meghatározás szerint „súlyos mértékű” terrorfenyegetettséget jelent. Ez a riasztási szint azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint Nagy-Britanniában „jelentős valószínűséggel” lehet számítani terrortámadási kísérletre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű