Többen végig is nézték azt, mikor a földön fekvő, súlyosan vérző nagyanyját a vádlott folyamatosan szurkálja

A törvényszék 2015. december

hó 02. napján kihirdetett ítéletében F.D.CS. vádlottat bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, ezért 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A megállapított tényállás szerint 2012. augusztusában Encs-Fügödi családi ház kamrájában a 70. éves sértettet unokája, az akkor 21 éves vádlott közel 80 alkalommal megszúrta, megsebezte a magával vitt késsel, elsősorban életfontos testtájékain. Tette ezt a vádlott annak ellenére, hogy a sértett a kamrából kétségbeesetten menekülni próbált, többször segítségért kiabált.

 A mentők gyors helyszínre érkezése ellenére érdemi életmentésre nem volt lehetőség.

A vádlott e cselekményét beszámítási képessége teljében, rendkívüli brutalitással, magából kivetkőzve, a sértett mély megalázásával követte el, melynek során nagyanyjának az átlagost meghaladó testi-lelki szenvedést is okozott.

A büntetés kiszabása során az enyhítő körülmények kis számban és csekély súllyal jelentkeztek, míg a súlyosító körülmények számukban és nyomatékukban is igen jelentősek voltak. Így az elkövetéskor 21. esztendős büntetlen vádlott esetében a figyelembe veendő büntetési tétel alapján (10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés) a középmértéket meghaladó tartamú szabadságvesztés büntetést alkalmazott a bíróság.

Az ítélet kihirdetése után az ügyész a határozatot tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be: részben téves jogi minősítés miatt, részben enyhítés érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű