A Demokrata Info miskolci
tudósításának harmadik része.
Miskolcnak van hangja, mégpedig a „Miskolcnak Hangja Van”, elnevezésű civil csoport.
Egy éve működnek. Országos média érdeklődés központjába az áprilisi Miskolci ételosztás kapcsán kerültek, amikor is „az éhező tömeg letaposta a rózsákat a Szent István téren Kriza Ákos polgármester nagy szívfájdalmára”. Nem az étel és adományok kiosztása volt a vezető cím médiában, hanem a rózsák letaposása, amit az óta természetesen pótoltak.
A város vezetése nem szereti sem őket, sem azokat a hajléktalanokat, szegényeket, akiknek ételt osztanak hetente. Több esetben feljelentéssel díjazták tevékenységüket. Szemetelés, hangoskodás és még ki tudja mi minden volt az ürügy a büntetésre.
A harminc főből álló civil csoport havonta egy alkalommal meleg ételt is készít, melyet „egy tál szeretetnek” kereszteltek el a rászorulók. Az egy év alatt, mióta működnek nagyjából 5 ezer adag ételt főztek, hetente 150-200 embernek biztosítanak meleg teát és egy kis ételcsomagot, és azt, amit még kapnak a támogatóiktól. Igen vannak támogatóik a város lakosai és vállalkozói közül is többen, annak ellenére, hogy itt sem szerencsés a szegények mellé állni. Nem csak a helybeliek segítik a „Miskolcnak Hangja Van” karitatív munkáját, hanem Budapestről is érkezik rendszeresen élelmiszer Tóth Katáéktól.
Az adományokon kívül jogi, érdekvédelmi támogatást is kapnak a Város Mindenkié és a Közélet Iskolája tagjaitól. Szükség is van erre, mert a hajléktalanná vált miskolciaknak az önkormányzat nem ad ki település szintű lakcímkártyát, helyette viszont büntet rendesen.
„Nagy jó lenne, ha létre tudnánk hozni itt is egy „utcajogász” szolgálatot, mint ami Budapesten is van”- mondja Csikós Mariann, aki sok mindenben segít az utcalakóknak.
Kérvényt fogalmaz, értelmezi a hivatalos nyelven írt iratokat, gyakran elkíséri „védenceit” a hivatalokba. „Felkészíti” őket a közmunkásoknak kötelezően előírt tesztre, mert aki azt nem tudja teljesíteni, nem kap még közmunkát se.
Ottjártamkor lépten-nyomon megállítottak minket és beszámoltak neki a sikerekről, kudarcokról, vagy csak egyszerűen közölték vele, hogy ekkor és ekkor ide kell mennie velük segíteni az ügyintézésben.
Haza indulásom előtt megtapasztalhattam, hogy hogyan is működik a heti ételosztás. Tyetyák Zoltán és társai, amíg én Mariannal a várost jártuk elkészítették a szendvicseket, a teát, bezacskózták a péksütiket. Késő délután az egyik megszokott helyükön, nem messze a pályaudvartól már várták is őket a megszokott arcok. Pillanatok alatt kiürültek a szatyrok, elfogyott a tea is. Utána, ami jött az, példamutató, és követendő. Elkerült egy szemétzsák, és a földre leesett szalvétákat, teás poharakat pillanatok alatt elnyelte, a mások által eldobált szeméttel együtt. Nem, ez nem nekem, az újságírónak szólt, ez minden héten így történik.
Ételosztás, majd takarítás, utána lehet beszélgetni is.
Már sötét lett mire pár szót tudtam váltani Tyetyák Zoltánnal, aki elmondta, hogy decemberben szeretnék megrendezni a „szegény gyerekek karácsonyát”, melyre 80-100 gyermeket várnak attól függően, hogy mekkora termet tudnak addig előteremteni. Jelenleg ezt szervezi, reméli, hogy a támogatóknak köszönhetően lesz műsor és egy kicsi ajándék is.
Csikós Mariann és Tyetyák Zoltán – mindketten munkanélküliek. Mariann közalkalmazott volt. Zoltán képzett zenész, az Avas Táncegyüttes Szöktető zenekarának tagja volt – karitatív munkájukat az utcán végzi, mert helyiség igényüket a város vezetése elutasította.
Sztorma HCJD
A Demokrata Info miskolci tudósításának első és második része ide és ide kattintva elolvasható.
