Ezek mennek a Facsén… Történelem íródik most. Szükség van az imáinkra

Csilla HavasSzeretem Párizst, nagyon szeretem. Nem egy, hanem sok-sok imát kell(ene) most, tegnap és holnap elmondani és nem csak Franciaországért, az ártatlan civilekért és hozzátarzozóikért.
(Akkor is, ha Franciaország hihetetlen értékben szállított és adott el fegyvereket az elmúlt 1,5 évben a Közel-Keleten, – mert ez a kérdés közel sem ennyire egyszerű, fekete vagy fehér…)
Hisz akik Párizsban meghaltak, megsebesültek, felfoghatatlanul hidegvérű és őrült gyilkosok áldozataivá váltak.
Én épp repülőn ültem eközben és mire néhány óra után megérkeztem, már megtörtént a visszafordíthatatlan, jól látható nyomokat hagyva maga után, utcákon, reptéren, rendőri fokozott jelenlétben – az európai kontinensen kívül is…
Sajnos történelmet írunk mostanában, véreset, durvát, mely ha nem akarjuk, akkor is gondolkodásra késztet és valahogy kényszerűségből kialakítjuk álláspontunkat és keressük a miértjeinket és a válaszokat. Mert azt hiszem mindannyian tudjuk, hogy a terrorfenyegetettség Európában nem merül(t) ki ennyiben. Illuzió lenne azt gondolni, hogy ennyi volt, itt ez végetért.
Tudjuk azt is, hogy a menekülteket érintő várhatóan csökkenő liberális, demokratikus, megengedő hozzáállás változásainak elviselése mellett mi is részesei leszünk sokféle korlátozásnak, ellenőrzésnek, a védelmünk érdekében alkalmazott kontrollnak…
Illetve erőteljesen át kell ezek után majd gondolnunk, hogy hová utazunk, hová küldjük (engedjük) tanulni a gyermekeinket, hová megyünk külföldre dolgozni, és így ezek a változások immár az eddigieknél is sokkal súlyosabb kérdéseket vetnek fel nem csak a nemzetközi és hazai politikai színtéren, hanem minden egyes ember személyes életére lebontva is. Történelem íródik most. Szükség van az imáinkra, vagy legalább az abban való hitre, hogy lesz/lehet jobb, lesz megoldása mindennek.