Így 35 évesen már nem kellene, hogy érdekeljenek a tizenévesek körében felbukkanó „testkép” trendek, vagy legalábbis nem kellene magamra venni, de hat rám. Mert amikor először olvastam az egyébként provokációnak szánt bikinihídról azért csak megnéztem, hogy nekem van e ilyenem.
Az, hogy thighgap-em (combrés) nincs és nem is volt, az tök nyilvánvaló. És ha tetszene se tennék érte keresztbe egy fogpiszkálót sem. Jobb helyzetben vagyok, mint a mai tizenévesek, mert már van „mentségem a testemre”, elmúltam 35 éves, szültem, szoptattam két gyereket.
Már van mentség a striára, narancsbőrre, a nem kockás hasra és a ráncokra. Persze ez sem teljesen igaz, mert ha ma kinyitom a korosztályomnak szánt női magazinokat, ott is olyan egyszerre sikeres családanyák, színésznők, üzletasszonyok vannak akiknek a teste is „tökéletes”.
Igen emlékszem a tízes éveimre, már akkor sem volt könnyű, pedig még nem voltak óriásplakáton tökéletesre photosppolt bikinimodellek, és nem volt annyi testrésszel szemben elvárás.
Amikor én tizenéves voltam, az aggodalom fő oka az volt, hogy lesz e mellem vagy sem. És már ez is épp elég frusztrációt okozott. Mert hiába nőttem fel normális családban, akkor már csak a korosztály, a közösség véleménye számított.
Persze én is ismerem a mantrákat:
