Emil Kalo1956 A FÖLDESBEN ÉS CSOKVAOMÁNYBAN
.Talán október 25-én csapott meg bennünket a forradalom szele. Tok Miklós senkit nem engedett ki az iskolából. Osztályunk az első emeleten volt. Az iskola akkor valamilyen építkezés miatt körbe volt állványozva. Micska Szaniszló Tanár Úr hozzájárult ahhoz, hogy amíg Ő egy pár percre elhagyja az osztálytermet az ablakon át ketten kimehetnek a városba szétnézni. A városból akkor teherautókkal indultak Bp-re. Az iskola Tok Miklós vezetésével a vasgyári munkásokhoz csatlakozva az Egyetemhez vonult. Másnaptól szünetelt a tanítás. A kollégiumot barátommal utolsónak hagytam el. Mondották a Tiszai Pályaudvarra ne menjek, mert a Tiszai és Gömöri közötti akkor még fa alá- támasztású hidat felrobbantják. A rendőrség elött lövöldözésbe keveredtem, egy döglött ló mögött feküdtem. Aztán csak hazajutottam. Otthon pár helyen próbálták az egyébként zavart Szabad Európa vagy Amerika Hangja rádióadást befogni. Kezdetben voltak olyan hangok , hogy ezt és ezt „könyörgöm” akasszuk fel , mert kommunista. Megjegyzem a háború után nyilasnak nevezték. Szerencsére senkinek semmiféle bántódása nem lett. Visszajövet mi már a selyemréti pártiskolába kerültünk. Talán December 5-n jöttek be az oroszok. Akkor még Oláh Miklós vezetésével a nyomda elé vonultunk, de amikor az orosz tankok lövéséit meghallottuk haza menekültünk. Az iskola átmenetileg a Széchenyi István nevét vette fel. Lényegében nagyobb incidens nélkül zajlott le minden. Utólag egyesek „forradalmárok” lettek..
