Miért buli a veszteséges TV2?

A TV2 veszteséget termel

, tetemes adósságállományt is felhalmozott, vagyis nem feltétlenül jó befektetés. A jelenlegi körülmények között. Azonban két körülmény máris vonzóvá teheti. Egyrészt az, hogy felállt az évi 25 milliárd forint kormányzati pénz elköltésével megbízott Nemzeti Kommunikációs Hivatal, másrészt pedig egy ideje tervben van, hogy a kereskedelmi tévéknek műsorterjesztési díj szedését tehetik lehetővé a kábelszolgáltatóktól, így a TV2-nek is. Ezeket a kormány aligha dobja oda annak a TV2-nek, amelyik Simicskáékhoz tartozik. De ha Vajnáé a TV2, úgy már valószínűleg igen – így stafírozhatják ki a tévét, ekkor hozhatja be az árát az a hírek szerint 20 milliárd forint körüli összeg, amelyet a TV2-ért Andy Vajna hajlandó volt (lett volna?) fizetni.

A terjesztési díjról év végéig kell dönteni, ahogyan arra a 444.hu rámutatott. Most azonban a tévécsatorna körül óriási a bizonytalanság, Fonyóék szerint is jogi huzavona kezdődhet, márpedig a kormány aligha teszi lehetővé az évi akár 6-8 milliárd forinttal kecsegtető díj bevezetését, ha nem biztos benne, hogy a pénz jó része Vajnáéknál landol.

De ez azt is jelenti, hogy Simicskának nem igazán éri meg megvenni a TV2-t. Hiszen az NKH hirdetési milliárdjai és a terjesztési díj nélkül egy veszteséget termelő, adósságot cipelő tévéadó kinek kell? Egyedül akkor lehet benne potenciál, ha azért még több pénzt tudnak kicsikarni Vajnáéktól a most keringő 20 milliárd forintnál. hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű