Hányféle arca is van Miskolcnak? Szentlászló fölött a Nagysánc maradványai a keltákat idézik, Görömböly kis utcái falusias otthonosságot sugallnak, a főutca portáljai a békeidők polgárvárosára emlékeztetnek, s még sorolhatnánk. Pont 70 éve volt egy nagy váltás, Nagy-Miskolc létrehozása a környező falvak hozzácsatolásával, s az ezt követő erőteljes iparosítással, a panelek arcával. Rengeteg ember költözött, költöztetett a városba; általános iskolai osztályomban szinte mindenkinek volt nagymamája valamelyik zempléni, vagy csereháti kis faluban. A város lakossága pár évtized alatt majd’ kétszázezresre duzzadt. Acélváros lettünk. Azokban az időkben próbálták eltörölni a polgárvárosi múltat, az ominózus portálokat szürke-fekete korom takarta, hiteles képviselői osztályidegenként bélyegeztettek. Ugyanakkor a város megélt egy másfajta életformát, a nagy iparvárosi létet.
Korosztályom lakótelepeken volt kulcsos gyerek, Eddára tombolt, a jégpályán ismerkedett, a Forinton randizott, a Tokajban kólabározott, a DVTK-meccsen makukázott. Így lettünk miskolciak, így szocializálódtunk miskolcinak. Aztán ez a létforma a rendszerváltás körül válságba került, megkérdőjeleződött. Megszűnt a vasgyártás, sokan kerültek az utcára, s elment innen vagy húszezer ember. Mellette talán ismét rátaláltunk a polgárvárosi múltra, megújultak a főutca kirakatai, megtisztultak, kiszíneztettek a belvárosi házak. De ahogy a történelmet sem lehet visszatekerni, a múltat most sem lehet végleg eltörölni. A sok kedves arc között itt van annak a bizonyos „átkosnak”, nekünk nosztalgikus gyerek- és fiatalkorunknak, a szocialista iparosításban született nagyvárosnak az arca. Kicsit maszatos, itt-ott makulás, de a mienk.
Elmúlt két-három évtizedünkben egyértelműen fordulópont van, egészen új útra tér a város. Föl kell ismernünk, hogy merre van a jó irány! Nem keseregni azon, hogy Miskolc immáron csak a 3. legnépesebb vidéki település, lehet, hogy a történelem most más szerepet szán ennek a városnak. Anno, a 20. század fordulója körül Miskolc jól ismerte föl, hogy milyen fontos régióközponti szerep vár rá, s nem véletlenül küzdöttek, s érték el a törvényhatósági jogot. Most is rá kell(ene) éreznünk a reális célra, jövőképre. Hogy a város jövőbeli arca (is) mosolygós legyen. Addig is boldog 70 000. (szakócák), 842. (első fönnmaradt írott említés – Anonymus), 650. (mezővárosi rang), 106. (thj. városi rang) és 70. (Nagy-Miskolc létrejötte) születésnapot, kedves szülővárosom, otthonom, Miskolc!
Szunyogh László Borsod-Abaúj-Zemplén megye főépítésze írja Északmagyarban (csütörtök)
