Egyszerű okból küldte el Répássy Róbertet, az Igazságügy i Minisztérium parlamenti államtitkárát a miniszterelnök – írta a keddi Népszabadság kormánypárti politikusokra hivatkozva. Az államtitkárt, aki 1988 óta a Fidesz tagja, Orbán Viktor nem tartja elég hűségesnek.
A lap megállapítása szerint a kormányban az egyetlen mérce az Orbán Viktorhoz való lojalitás, bár a szakértelem sem utolsó szempont. Répássy egyértelműen az előbbi mérce szerint vált körön kívülivé. A lap forrásai szerint felhozták ellene azt is, hogy nemmel szavazott, amikor Handó Tündét az Országos Bírói Hivatal élére választották, jóllehet, tudta, hogy Szájer József neje Orbán Viktor baráti köréhez tartozik.
Trócsányi László miniszter úgy indokolta Répássy Róbertnek a menesztést, hogy a kormányfő nem elégedett a tárca politikai munkájával, amiért Répássy a felelős. Az államtitkár júniusban kétségbe vonta, hogy szükséges-e az akkorinál szigorúbb jogszabályokkal megvédeni az országot. Ezt is felróják neki, ahogy azt is, hogy „nem figyelt eléggé a bíróságokra”, amikor azok sorra hozták a kormányoldal számára kedvezőtlen ítéleteket. Répássyt vették elő a Magyar Ügyvédi Kamara körüli zavarok miatt is.
Egy másik forrás szerint azonban az előbbiek csak ürügyek, Répássynak valójában azért kellett távoznia, mert Navracsics Tibor EU-biztos, volt igazságügyi tárcavezető embere.
