Ezek mennek a Facsén… És közben nagyon sok jó embert ismertem meg Miskolcon

Kiss CsabaA hepiend kezdete ——-
Legjobban a cicákat féltettük, hogy a miskolci kert fáihoz, rigóihoz, mókusaihoz szokott két csibész mihez fog kezdeni a fővárosban, a nyolcker gangos házában.
A gyerekek találtak először magukra, Aninak már a nyáron lettek új barátai a Veres Pálnéból, miközben a miskolci fráteres csajgalerivel is megőrizte a barátságot, Léna két perc alatt pestivé vált, imádta a tömeget, a nyüzsgést, a nagyvárost, hogy hetente lát ferrarit az úton (valmiért ferrariban méri az életet) – és az új sulit is nagyon gyorsan megszerette. Biciklivel megyünk reggelente, (11 perc, ha piros a lámpa az Astoriánál) és mint egy gömbvillám cikázik a gyalogosok között. Nálunk is elindult az élet, Anna már augusztusban próbálni kezdett a Pinceszínházban Tasnádi István Finitójában, utána következik a Rózsavölgyi decemberben. Nekem váratlan lehetőséget kínált a Főiskola, osztályvezető tanára lettem a fél évig nálunk tanuló harmadéves újvidéki színészosztálynak, Mészáros Mátéval, Gyöngyösi Tamással, Hegedűs D. Gézával, Duda Évával (és másokkal) tanítjuk őket. November elején pedig meghívtak a bukaresti egyetemre tanítani (Hamlet – a személyiség szétesése). Márciustól van egy rendezői munkám is Annával – sokáig úgy tűnt, sikerül átmenteni Miskolcról Cassavetes Premierjének magyar ősbemutatóját – de ez alighanem a következő évadra tolódik. És van egy drámaírói delikatessz is – a Tatabányai Jászai Mari Színház megkeresett, hogy írjam meg a Sirály 3. és 4. felvonása között eltelt két év történetét egy darabban. A bemutató a következő évadban lenne. Szóval eddig (úgy tűnik), minden jól alakult, a lakásfelújítás és hazaköltözés simán ment, (szinte észre sem vettük), a gyerekek is, mi is jól vagyunk. (csak a cicák néznek ki néha vágyódva az ablakon.) Bár ronda és ostoba volt a vége, én nem sajnálom az elmúlt három évet, rengeteg tapasztalatot szereztem a színházról, az emberekről (jókról és setétekről egyaránt) és magamról. Szerettem a pezsgést, a sokféle programot, színes és gazdag volt tőlük az élet. Örülök, hogy részem volt benne. És közben nagyon sok jó embert ismertem meg Miskolcon. A színházban és a városban. Miattuk sajnálom, hogy el kellett jönnünk. Az igazgatást nem sajnálom. Pas du tout – ahogy Poirot mondaná.