Névtelen levelet kapott az Észak
szerkesztősége, ezt eredetileg a legnagyobb kormánypárt miskolci szervezetének címezték. Írója a Diósgyőri Gépgyár egyik alkalmazottjaként nevezi meg magát, és arról számol be, hogy miközben a dolgozók teljes létbizonytalanságban élnek, s rettegve várják, utcára kerülnek-e, a csődeljárás alatt álló cég vezetői jelentős prémiumot kaptak.
A levél nyomán Illésy Sándor kérdezte Takács Istvánnét, a Digép főosztályvezető-helyettesét. Bizony, nem állított valótlanságot a nevét nem vállaló levélíró, derül ki a beszélgetésből. Nem mindenki kapott extrapénzt, például a veszteséges egységekben nem osztottak ilyet. Viszont például az általános gépgyár vezetője 48 600, az üzemfenntartó gyáregység vezetője 118 800 forintot vihetett haza. A szerszámellátó gyáregységben a dolgozók fejenként körülbelül 1 400 forint „ösztönzést” kaptak, ugyanitt a gyáregység vezetője 78 300 forintot.
Égbekiáltó a különbség, jegyzi meg az újságíró, mire a válasz: „nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a vezető munkaideje nem napi nyolc óra, őt a túlmunkáért nem fizetik, és egyéb juttatást sem kap, nem kaphat hó közben”.
