A nemzeti tanévnyitót az idén a hejőkeresztúri általános iskolában tartják. Hogyan folyik a pedagógus-hallgatók képzése? És mi lesz velük, ha kikerülnek az iskolába, tudják-e alkalmazni a módszert?
KOVÁCSNÉ DR. NAGY EMESE: A Miskolci Egyetem elhatározta, hogy a komplex instrukciós program ismereteit átadja a hallgatóinak. Ma már nincs olyan pedagógusjelöltünk, aki úgy hagyná el az egyetemet, hogy ne ismerné a programot. Az oktatók pedig elhatározták, hogy ők is a módszernek megfelelően szervezik tanítási óráik egy részét. Azért, hogy a hallgatóban rögzüljön, miként érdemes majd neki az óráit megszervezni. Én egyébként a pedagógusképzés miatt elmentem a Stanford Egyetemre, és megnéztem, hogy ott hogyan történik a felkészítés. Az álmom az lenne, amit ott láttam: délelőtt kint vannak a hallgatók az iskolában, délután pedig az egyetemen ráerősítenek az ismereteikre. Amit délután az egyetemen tanulnak, azt következő délelőtt rögtön kipróbálhatják az iskolában. Ez lenne az igazi!
Én ezt csak úgy fordítom le magamban, hogy a pedagógusok megmakacsolják magukat.
KOVÁCSNÉ DR. NAGY EMESE
Én most azt tapasztalom, hogy hiába tanítjuk évekig a hallgatókat, az egyetemi padokban befogadják az ismereteket, szépen teljesítik a követelményeket, de amikor kikerülnek az iskolákba, megint visszatérnek az általuk ismert hagyományos módszerekhez: kiállnak a katedrára és az egész osztálynak magyarázva, frontálisan tanítanak. Tudok olyan budapesti iskolát, ahol a gyakorlaton lévő hallgatóknak nem engedik, hogy csoportmunkát alkalmazzanak.
Miért nehéz nálunk változtatni? Nyugat-Európában már réges-rég olyan módszerekkel tanítanak, hogy a gyerekek szeretnek iskolába járni, a felméréseken pedig jól teljesítenek.
KOVÁCSNÉ DR. NAGY EMESE: Én ezt csak úgy fordítom le magamban, hogy a pedagógusok megmakacsolják magukat. Úgy vélik, hogy szaktárgyuk magas szintű átadása elég ahhoz, hogy a diákok befogadják az új ismereteket. Ez azt jelenti, hogy a mai diákok igényeit figyelembe véve, a pedagógus még a kezdő lépéseket tette csak meg akkor, amikor már úgy gondolja, hogy elérte teljesítőképességének a határát. Arra koncentrál, hogy a saját tantárgyának ismereteit átadja, arra pedig nem gondol, hogy szükség lenne a pedagógiai kultúra változtatására is. És miért kell erről beszélnünk? Mert a gyerekek megváltoztak. Ma a diákok ingerküszöbe, érdeklődése más, mint évtizedekkel ezelőtt. Sokkal pörgősebb tevékenységeket kell részükre felajánlani. Sok pedagógus nem hiszi el, hogy a hagyományos módszerekkel a gyerekek mindössze 5 százalékát tudja megszólítani. A többi diák is ott van az órán, de csak testileg. Ha megvizsgáljuk, hogy az életben kik a sikeres emberek, kiderül, az iskolában 80 százalékuk nem teljesített jól. Mert az iskolában minden a számoláson, íráson és olvasáson múlik. A legtöbb ember viszont nem ebben jó, hanem valami egészen másban. És ezt figyelmen kívül hagyva, tulajdonképpen olyan szűk mezsgyén nevelgetjük a gyermekeket, hogy alkalmuk sincs megmutatni a tehetségüket, azt, hogy mihez értenek és miben jók. A felsőoktatás egyébként ugyanúgy reformokra szorul. Már az is kedvező, hogy az új pedagógusképzésben egy évet töltenek majd a hallgatók iskolai gyakorlaton, de számomra ez nem annyira hatékony, mintha párhuzamosan sajátítanák el az elméleti és a gyakorlati ismereteket. És fontos lenne az is, hogy a gyakorló terepen olyan pedagógusok várják a hallgatókat, akik jártasak a nem hagyományos nevelési-oktatási módszerek alkalmazásában.
A teljes cikk a mai Északmagyarban
