Való igaz, hogy amikor koncert után lejövök és fotózkodom a rajongókkal, megkérdezik, hogyhogy buddhista vagyok, amikor pedig buddhista előadást tartok, arról érdeklődnek, más napokon miért ugrálok elektromos gitárral a kezemben. De még ebben az évben megtörténik e látszólagos ellentmondás feloldása. Méghozzá egy két és fél órás életmű performansz formájában! Összefonom a három szálat: a KFT zenekart, az abszurd humort Besenyő Pista bácsival, valamint a spirituális dolgaimat. Nagyon nagy esély van arra, hogy ez az Arénában lesz. És arra is nagyon nagy esély van, hogy november hatodikán.
Nem múlt nélküli műfaj, hiszen a régi KFT koncertjei is performanszok voltak, abszurd Laár-versekkel, a Bál az Operában betéteivel.
Úgy van! Ez is abszurd lesz, és sámánisztikus, buddhista szertartásra fűzve megmutatom mindazt, amit eddig csináltam. El lehet jönni, meg lehet nézni. Ez van… Hát mit csináljak, ha már tizennégy éves koromban nagyon szerettem zenét írni?! Már akkor elkezdtem gitározni! Közben meg a padban írtam a hülye verseket. És mindig is érdekelt, hogy van ez a világ körülöttünk. Teljesen normális, hogy az ember különböző dolgok iránt érdeklődik. Nem?
Megint de.
Maga meg olyan kérdést tett fel, mint az, hogy a villamos sárga vagy inkább hosszú.
Aha.
Nem azért hoztam fel a zokniját, hogy megbántsam, hanem példa rá, hogy egy ember ilyen sokfelé nyúlik ki.
„Egyszer találgattad, milyen is a lábam, utána megnézted…”
„…majdnem eltaláltam!” Hát ismeri a verseimet?!
Teljes cikk itt.
