Zombor: 14 napon belül diagnosztikai időpontot kapnak a daganatgyanús betegek

A daganatgyanús betegeknek 14 napon belül időpontot kell kapniuk diagnosztikai vizsgálatra és megszűnik az egynapos sebészeti ellátás volumenkorlátja – ezt is tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amelyről szombati zalakarosi előadásán, illetve az azt követő sajtótájékoztatón beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára. 

(„Hetvenkét óra” néven indított új programot a horvát egészségügyi minisztérium. A névbe foglalt cél szerint a jövőben a rosszindulatú daganatok diagnosztizálásától legfeljebb ennyi idő telhet el a kezelés megkezdéséig.)

A programot maga az egészségügyi miniszter, Siniša Varga jelentette be az állami tévé híradójában, a Dnevnikben. Ott azt mondta, hogy a 72 óra a legkésőbbi időpontja lesz a kezelés megkezdésének. A cél, hogy a rákos betegeket a várakozás stresszével már ne terheljék.)

Zombor Gábor az egészségügyi alapellátó orvosokat tömörítő FAKOOSZ közgyűlésén tett említést arról, hogy egy tervezett rendeletmódosítás szerint a daganatgyanús betegnek 14 napon belül időpontot kell kapnia diagnosztikai vizsgálatokra. Az időpontot a háziorvos asszisztense kérné számára a területi egészségügyi szolgáltatótól.
„Történelmi lépés lenne” rákényszeríteni a szolgáltatókat arra, hogy akinek erre nagy szüksége van, annak európai szintű betegellátást nyújtson hosszas várakozási idő helyett.
Az előadást követő sajtótájékoztatón az államtitkár az MTI kérdésére kifejtette: elkészült a finanszírozási kormányrendelet módosítása, amely a tervek szerint május 6-án kerül a kormány elé. A módosítás egyik legjelentősebb eleme a gyors diagnosztika, ami a betegbiztonságot szolgálja, de ehhez az egészségügyi szakma teljes összefogására van szükség.
Ha a háziorvos a CT-, MR- vagy összetettebb laboratóriumi vizsgálatra nem kapja meg a betege számára a 14 napon belüli időpontot a területileg illetékes szolgáltatótól, azonnal jelzi az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP). Ezt követően az OEP intézkedik, másik szolgáltatóhoz irányítja a beteget.
„A magyar egészségügy sok problémája mellett ez olyan ügy lehet, amiben a szakma irányítói és az egészségbiztosító a betegek érdekében tud összefogni”- jelentette ki Zombor Gábor.
Hozzátette azt is, hogy a kormányrendelet módosítása összesen ötmilliárd forint felhasználását biztosítja majd.
A gyorsabb diagnosztizálás mellett szerepel benne az is, hogy „volumenkorlát-mentessé” válik az egynapos sebészeti ellátás, ami átalakíthatja a fekvőbeteg-ellátás egy részének finanszírozhatóságát. Ez főként a kisebb kórházaknak jelent nagyobb lehetőséget, mert kisebb költséggel tudnak korszerűbb ellátást biztosítani.
A várólisták csökkentéséről szóló program jogszabályi leírása is ebben a rendeletmódosításban szerepel, hogy „pozitív ösztönzőkkel inspirálja a kórházakat és kórházi osztályokat a listák csökkentésére”. Már eddig is több mint ötezerrel kevesebben szerepelnek a várólistákon, például a szemlencse-beültetésnél 20 százalékkal, a csípőprotézis-műtétre váróknál pedig ennél is nagyobb mértékben csökkent a várakozók száma – jelezte Zombor Gábor.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a bejelentés kapcsán a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „nagyon nagy lépés” lenne a 14 napon belüli diagnosztizálás elérése.
Összességében az alapellátási törvény tervezetéről pedig azt mondta: nagyon sok kérdésben végre áttörést hozhat az új jogszabály.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű