A fotellázadás napja. Fidesz nix ugribugri, a kormány elmehet a búsba

A miskolci tüntetésen több résztvevő a kezében tartott A/4-es papírlapokon fejezte ki álláspontját

egyebek mellett „Mi vagyunk a többség, mi vagyunk a nép” felirattal. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője beszédében azt mondta: „ezek közönséges tolvajok. (…) Ellopják a pénzünket, ellopják a nemzeti érzelmeinket, ellopják a hitünket, és ellopják a jövőnket”. Véleménye szerint viszont eljön az az idő – „talán korábban is, mint gondolnánk” –, amikor a kétharmados kormánytöbbség már nemcsak visszafogy, hanem vége lesz. Azt mondta, hogy a DK előrehozott választást akar, „nem várhatja el ettől az országtól, hogy még három évig ebben a rettenetben éljen”. Jövő tavaszra elkészítik saját programjukat, amely kiutat mutat az országnak. Ez az összes ellenzéki párt és a civilek ügye – tette hozzá az MTI jelentése szerint.

Tüntetés Miskolcon. Fotó: Vajda János / MTI

Debrecen: Hol vannak a levágott kezek?

– Ha jogállam volna Magyarországon, darabra börtönben volna az összes – mondta a korrupt fideszes politikusokra utalva Juhász Péter, az Együtt társelnöke a debreceni tüntetésen, ahol az ellenzéki politikust „belvárosi gerillaharcosként” konferálták föl. (Kácsor Zsolt tudósítását itt olvashatják.)

Pécs: A korrupció örök

Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetés budapesti szervezője az Ellenállás Sziget Civil Tömörülés rendezvényén összegyűlt mintegy háromszáz ember előtt azt hangsúlyozta: „véget kell vetni a családi összefogás néven futó lopásnak”, és el kell érni azt is, hogy ne épülhessen az adófizetők pénzéből, 1700 milliárd forintból nagy radioaktivitású hulladéktároló a Baranya megyei Boda közelében. Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szakszóvivője közölte, hogy a korrupció nem szüntethető meg, de a megfelelő jogszabályok megalkotásával törekedni kell a csökkentésére, Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja pedig reményét fejezte ki, hogy jövőre előrehozott választással ki lehet kényszeríteni az Orbán-kormány távozását.

Nem töltötték meg a Kossuth teret a pécsi tüntetők. Fotó: Sóki Tamás / MTI

Szeged: Nincs annyi nokiás doboz

Szegeden mintegy 150 ember gyűlt össze az MSZP, az Együtt, a PM és a DK, valamint a Köz-Hasznáért Mozgalom kezdeményezésére, hogy tiltakozzanak a Fidesz-kormány állami szintre emelt korrupciója miatt.

Binszki József, a DK helyi elnöke beszél a szegedi Fidesz-iroda előtt
Binszki József, a DK helyi elnöke beszél a szegedi Fidesz-iroda előtt 
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Ezúttal nem a civilek, hanem a várost kormányzó, országosan azonban ellenzékben lévő pátok képviselői mondták a beszédeket. (Tanács István tudósítását itt olvashatják.)

Győr: Elég a rablásból

Egyen-transzparensek Győrben
Egyen-transzparensek Győrben
Krizsán Csaba / MTI

Az MTI felvétele alapján legalább többtucatnyian tüntettek Győrben, jellemzően a DK és az Együtt transzparenseivel. Nem ez volt az év legfantáziadúsabb demonstrációja, a táblákon olyan közhelyes feliratokkal tiltakoztak, mint hogy „Elég volt a rablásból”, és „Orbánnak mennie kell” – rengeteg felkiáltójellel megspékelve. A tüntetésen Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke azt mondta, nem beszélni kell az együttműködésről, hanem cselekedni, hogy a 2018-as választásra az ellenzéki pártok olyan szövetséget alkossanak, amellyel le lehet győzni a Fideszt. A Bécsi kapu téren összegyűlt mintegy százötven ember előtt példaként hozta fel, hogy hétfőn elindult a nyomozás Budapest V. kerületében, miután párttársa, Juhász Péter tényfeltáró nyomozásba kezdett az ingatlanok ügyében, és az ügyészség „kiokosította a rendőrséget, hogy mit mulasztottak el a nyomozásnál”. A politikus azt mondta: bízik abban, hogy még ebben a ciklusban börtönbe kerül Rogán Antal és Habony Árpád – jelentette az MTI tudósítója.

Békéscsaba: Oszolj!

Békéscsabán körülbelül száz ember előtt az ellenzéki pártok képviselői az állami szintre emelt korrupció, a növekvő szegénység és a közpénzek lenyúlása, valamint a helyi korrupciógyanús ügyek ellen emelték fel a hangjukat. Nagy-Huszein Tibor, a DK alelnöke a Quaestor-botrányról beszélt, az Országgyűlés feloszlatását és új választások kiírását követelte, továbbá szorgalmazta egy európai uniós ügyészség létrehozását, amely szavai szerint gátat szabhatna az „ország lelkét romboló korrupciónak”. (MTI)

Tatabánya: Napnál is világosabb

Tatabányán a korrupció helyi példájának nevezte Lusztig Péter, a DK választókerületi elnöke, hogy a labdarúgó-stadionban az Orbán Viktor veje által létrehozott konzorcium fejlesztheti a világítást. „Az NB III-ban szereplő focisták pályáján 250 millió forintot költenek a beruházásra. A konzorcium egyik tagja pedig a csapat szponzora” – mondta a szónok közel ötven ember előtt a városközpontban tartott demonstráción. (MTI) 

Székesfehérvár: Nyomorba döntenek

Székesfehérváron mintegy 100-120 résztvevő előtt Földi Judit, a DK székesfehérvári elnöke hangsúlyozta: a Fidesz-kormány a demokrácia lebontását arra használja, hogy kifossza az országot és nyomorba döntse a népet. Úgy vélte, ebből az országot kigyógyítani a valódi ok megszüntetésével, vagyis a Fidesz hatalmának megszüntetésével lehet. Márton Roland, az MSZP alelnöke kiemelte: a korrupció nem egy jelenség, hanem államforma lett, amit a Fidesz-kormány tett azzá. (MTI)

Szekszárd: Félnek a vállalkozók

Szekszárdon mintegy 50-en vettek részt a korrupcióellenes tüntetésen, amelyen az Együtt, a PM, és az MSZP Tolna megyei politikusai szólaltak fel. Zaják Rita (PM) szekszárdi önkormányzati képviselő kijelentette: páratlan az Orbán-rezsimben tapasztalható korrupció mértéke. Képviselőtársa, Rácz Zoltán (MSZP) arról beszélt, hogy a tolnai megyeszékhelyen a beruházásokra helyi vállalkozások azért nem pályáznak, mert félnek. (MTI)

Kecskemét: Tolvajok!

Kecskeméten mintegy 100-120-an vettek részt az ellenzéki pártok demonstrációján, amelyet a főtéren álló Kossuth-szobor mellett tartottak. A főszónok Szelényi Zsuzsa, az Együtt országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a „tolvaj Orbán-kormány” tönkreteszi az országot. Arra kérte a megjelenteket, hogy figyeljenek a környezetükben folyó, a kormányzati intézkedésekhez köthető, szavai szerint törvénytelenségekre, és értesítsék az ellenzéki pártokat. (MTI)

Nyíregyháza: Maffia!

Nyíregyházán mintegy másfél százan gyűltek össze a Kossuth téren, ahol „Elég volt a rablásból!” és „Fidesz maffia” feliratú transzparenseket tartottak a magasba. Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő felszólalásában elmondta, a magyar államot teljesen átszövi a korrupció, az ezért felelős kormány ezt nemhogy titkolná, hanem az emberek szeme láttára lopja el az állami vagyont. A tüntetésen felszólaltak a szervező Együtt, a DK, a Magyar Liberális Párt és az MSZP szónokai, majd a demonstrálók átvonultak a Quaestor irodája elé, ahol a véleményüket tartalmazó papírlapokat ragasztottak az épület ablakaira. (MTI)

Szombathelyen belengettek

Szombathelyen fél órán át tartott a baloldali ellenzéki pártok kormány- és a korrupcióellenes demonstrációja, a főtér városháza előtti részét negyedrészt sem töltötték meg, egy szervező becslése szerint 60-an voltak. Néhányan DK-s papírzászlókat lobogtattak, egy férfi az Európai Unió zászlaját lengette, egy másik pedig Szolidaritás feliratú zászlót tartott a kezében. A szónokok a DK szombathelyi szervezetének elnökségi tagjai voltak, akik a kormány intézkedéseit és a korrupciót ostorozták. (MTI)

Szolnok: Alávetni!

Szolnokon Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese a Kossuth téren megjelent mintegy száz ember előtt azt mondta: minden közéleti szereplőt alá kell vetni vagyonosodási vizsgálatnak. A jelenlegi kormányzásnak van valós baloldali alternatívája, míg a Jobbik hatalomra kerülése Európai Unión kívüli létet jelentene az országnak – tette hozzá. „Orbán elvette többek között a magyar emberektől a demokráciát, a magánnyugdíj-vagyont, a földműves családoktól a földet, a diákoktól a továbbtanulás lehetőségét – mondta beszédében, amelyet egy-egy tüntető bekiabálása kísért. (MTI)

Eger: Minden napra új botrány

Egerben mintegy száz érdeklődő előtt követelték az „állami szintre emelt korrupció” felszámolását az Együtt, a DK és az MSZP szónokai. A felszólalók egyebek mellett a trafik- és földmutyit, Paks II-t, a brókerbotrányokat és az áfacsalásokat is felemlegették. Elhangzott: naponta derül fény újabb és újabb botrányokra a kormány háza táján. (MTI)

Kaposvár: Nix ugribugri

Kaposváron a Quaestor-károsultak szószólójaként Herner Endre a közel száz résztvevő előtt mondott beszédében egyrészt megnyugtatónak nevezte, hogy törvényi garanciát kaptak arra, hogy megkapják a pénzüket, másrészt azonban kételyeinek adott hangot, mondván: ilyen előzmények után vajon hol lehet biztonságban a megtakarításuk. A károsultak képviselője szerint az ellenőrzés hiánya vezetett oda, hogy a betétesek pénze veszélybe került. A tüntetésen az Együtt, a DK és az MSZP képviselője mondott még beszédet – jelentette az MTI. A Sonline tudósítása szerint az egyik tüntető tömören így foglalta össze a véleményét: „Fidesz nix ugribugri, a kormány elmehet a búsba”.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű