A számozott utcákban nem cigányok is élnek,
nekik azonban az ingatlan jellemzően a saját tulajdonukban van. Az önkormányzat őket „kivásárolja” – mondta a roma polgárjogi vezető. Dancs szerint a roma családok nem kizárólag Kanadával, hanem Svájccal vagy például Angliával is próbálkoztak. Svájcban nem sikerült letelepedniük, Angliában nem kaptak munkát. Kanadában viszont megengedőek a bevándorlási törvények, a kormány anyagi támogatást is nyújt, ráadásul sokaknak – általában Torontóban – már élnek ott rokonaik, akik helyismerettel rendelkeznek.
Dancs Mihály tudomása szerint az elmúlt néhány hónapban Miskolcról mintegy 40-50 roma család vándorolt ki Kanadába, és ez a szám rövid időn belül akár a többszörösére is nőhet. Nem kizárólag a megyeszékhelyről és környékéről, hanem távolabbi településekről is az ország elhagyására készülnek cigány családok.
Maradva Miskolcnál: Dancs Mihály elmondta, hogy a nemzetiségi cigány önkormányzat igény esetén igazolja a kivándorolni készülő romák származását, és írásos „helyzetképet” is ad a megyeszékhelyen uralkodó állapotokról. A Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke hozzátette, hogy a kanadaiak a városi önkormányzat képviselőivel is találkoztak. nol.hu Teljes cikk Itt (Archív fotó)
