Köszönöm, hogy lehetőséget adtak több mint 600 gyermeket, szüleiket és nem utolsó sorban tanáraikat érintő esemény publikálásához. Tisztelt Szerkesztőség!
Ezen felbuzdulva szeretném a mai történéseket is megosztani:
Hétfőn délután megtörtént a Fazekas Utcai Általános Iskolában a beígért tájékoztatás.
Szabó Sándor (ex FIDESZ-KDNP képviselő) református lelkész, aki benyújtotta igényét az iskolára az általa képviselt egyház nevében nem jelent meg. Más dolga volt. Jött helyette egyházat képviselő jogász, cégvezető (mint gazdasági szakember), mindenféle egyházi segítő funkcionárius, Kiss Gábor alpolgármester (a város nevében), stb…stb… Nem túlzás, minimum 10-15m szélességben ültek, akik „felajánlották segítségüket” az iskola magasabb szintű oktatása, fejlődése érdekében. Czikora Ágnes (ismert miskolci médiamunkás) mint moderátor szerepelt kisebb-nagyobb sikerrel.
A szülők többsége értetlenül állt, hogy segíteni akarnak egy olyan közösségen, amelynek esze ágában sem volt segítséget kérni, főleg azok után, hogy már egyszer nem tartottak igényt a református egyház szolgálataira.
Több szülő is élve a felszólalás lehetőségével határozottan hangot adott annak a közvélekedésnek, hogy inkorrektnek tartják az eljárást. Napok alatt nem lehet ilyen fajsúlyos döntést felelősen meghozni, alapvető információk hiányában. Többek között művészeti iskola lévén zeneakadémiát végzett tanárok helyett jó eséllyel jóval szerényebb képzettségű, viszont egyházilag elkötelezett oktatók kerülhetnek kontaktusba a gyermekekkel. Hiányolták a leírt, hiteles dokumentációkat a kéretlen segítő munkával kapcsolatban. Nem volt világos miért kell 300 méteren belül két református iskolát birtokolni, elvéve a szabad választás lehetőségét.
Érdemi információ, válasz továbbra sem érkezett az egyházat képviselőktől. Szóvá tette Patkó Gyula (ex rektor, az egyház képviseletében), hogy ellenségesnek érzi a szülők hangulatát, amelyet egy újabb szülő visszautasított. -Bár érthetetlen, hogy sarokba szorítanak egy komplett iskolai közösséget, kéretlenül, váratlanul, majd csodálkoznak az elutasító viszonyuláson.-
Mint kiderült, az egyház a maga részéről előkészítette a átadás-átvételt a KLIK-től, csak hát pont az érintettekkel nem voltak hajlandóak egyeztetni. További érdekes momentum volt, hogy többször hangsúlyozták, azoknak akik jelenleg az iskola tanulói, felmenő rendszerben nem kell aggódniuk a változások miatt. Ennél a pontnál kezdtek el aggódni azok a szülők akik a kisebb, második, harmadik gyereküket is ide szánták. Mert a sorok között kirajzolódott, hogy mire ők iskolaérettek lesznek, addigra már nem lesz apelláta, vagy református szellemiségben érkeznek, vagy sehogy.
A fenntartó váltással kapcsolatos agresszív sürgetés felelősségét végül a KLIK-re tolta rá az egyház, állítólag az ő ügymenetük szabott ilyen határidőket. Hogy ez igaz, vagy sem ……
Összességében a jelenlévő szülők egyöntetűen kinyilatkoztatták, hogy az iskola szellemiségével, tanári karának hozzáállásával, szakmai-emberi teljesítményével elégedettek, és komolyan aggódnak, hogy a jelenlegi oktató-nevelő közeget nem kívánják felborítani.
Kérdés, mennyit számít valójában az iskola közösségének véleménye? Illetve addig fogja a református egyház zaklatni az iskolát, míg célt nem ér?
Tisztelettel;
egy aggódó szülő
