1./ A F. B. L-né és társai ellen
bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult, „encsi szocpolos” ügy tárgyalása folytatódik április 14-én, 16-án, 21-én, 23-án, 28-án és 30-án a 301. tárgyalóteremben 8:15-től.
2./ Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás az ellen a vádlott ellen, aki a vádirat szerint 2013. év őszén teherbe esett élettársától, akivel már négy közös gyermeket neveltek. A vádlott a terhességet családja elől eltitkolta, majd 2014. június 18-án a gyermekét a fürdőszobájukban szülte meg. Az újszülöttet ekkor egy törülközőbe csavarta és a WC-ben letette a földre.
A „csomagot” a családtagok vették észre és értesítették a rendőrséget.
Az ügy tárgyalását a törvényszék dr. Czibrik Attila vezette tanácsa 2015. április 13-án 8 órától kezdi meg a 127. tárgyalóteremben, majd folytatja április 15-én szintén 8 órától.
