Kimegy kis (vagy nagy) városának főterére, meghallgatja a polgármester beszédét, lovacskákat simiz, meg megnézi, hogy milyen szépen mászik át a tömeg a városon, és örül ennek. VAGY elmegy egy futóversenyre

Népek Tavasza, Vác félmaraton

kicsit ugyan későn, de beszámolok két futásról. meg még egyről, csak az külön bejegyzésben lesz. vágjunk is bele!

március 15., reggel. kint kellemesen hűvös szél fúj, a madarak a fákon ordítanak, a nap süt. (és nem pedig főz, hehe). ezen a napon az ember két dolgot tehet: kimegy kis (vagy nagy) városának főterére, meghallgatja a polgármester beszédét, lovacskákat simiz, meg megnézi, hogy milyen szépen mászik át a tömeg a városon, és örül ennek. VAGY elmegy egy futóversenyre, melyen lefut egy távot, és annak örül. logikusan mi, futók, a második variációt választottuk. MiskolcCity igen szerencsés helyzetben van ilyenkor, mert ugyebár itt van nekünk egy hatalmas Bükk, ami egészen jó dolog, főleg ha futásról van szó. bár a Népek Tavasza egy teljesítménytúra, akkor is részt veszünk rajta, mint futók, mert ez az egyetlen esemény, ahol bárkit is lehagyhatunk. igen, ez az én családom, lassú, de én így szeretem. ezen a futin Anyával meg Luisával vettem részt. reggel fel is keltünk, és lassan összekaptuk magunkat, majd felkocsikáztunk a rajtponthoz, ahol rengeteg iskolai osztály, család, meg valamilyen, nem tudom milyen logika alapján összeszerveződött csoport volt. megszereztük a térképet a 20 km-es távról, és neki is vágtunk. Anyának ez volt a második félmaratonja, szóval ő izgult is rendesen. és Luisával canicrossban mentem, neki szerintem nem nagyon volt kihívás ez a táv. az erdőben mentünk, logikusan. az első szakasz nagyon, de nagyon hosszúúú volt, felfelé, természetesen. az volt a nagy kárpótlás sz emelkedőért, hogy irgalmatlan sok hóvirág nyílt az ösvény mentén, szóval Anya nem is győzte fotózgatni. útközben, mikor belebotlottunk néhány iskolás csoportba, akkor ment rendesen a jajjdecukikutyus Luisára, de amúgy más nem nagyon zavarta a kis balgát, nagyon kitartóan, ügyesen ment. el is értünk Lillafüredre (ha nem vagy MiskolcCity-lakó, Google a barátod, keress rá!) és olyan finom illatok voltak, hogy azonnal el is döntöttünk, hogy mi visszajövünk futás után, és jól megebédelünk. elmentünk a Hámori-tó mellett, és továbbzúztunk az erdőben. mindeközben volt alkalmam megfigyelni a túrázókat. voltak bakancsban, igazi túraoutfitben mászkáló családok, nem is egy. de a nagy részünkön a szekrény mélyéről előkerült 80-as évekbeli melegítő volt. láttam olyanokat, akik csipszet zabáltak, és olyanokat is, akik cigarettáztak. de legalább mozogtak. és ez a lényeg, nemigaz? de igaz! (igen, jól eltársalgok magammal) nagyon keserves 20 km után visszatérünk a kiindulóponthoz, azaz a célhoz, ahol minden kedves túrázó kapott ingyen zsíros kenyeret, meg teját. (vegaságom ellenére ettem a kenyérből, néha megengedem magamnak az ilyesféle dolgokat.) Luisa is boldogan megeszegette a neki adományozott kenyeret, Anya pedig nagy fáradtan kortyolgatta a túrateját, (büszke vagyok a második félmaratonodra, Anya. pacsit!). a szintidőnk eléggé rossz lett, majdnem 4 óra, de meg kell hogy mondjam, hogy ezt igen lehúzta az első kilométerek emelkedője. boldogan térünk haza, (de előbb megebédelünk Lillafüreden, ugyanis ez volt a fogadalom) és egy zuhany után le is feküdtünk pihe-puha ágyikóinkba, és aludtunk egy keveset. (sokat)